A lószerszám szíjazati elemei – bevezetés a fogatolásba

A Szalakóta program nagymúltú mesterségekkel foglalkozó cikksorozatában a hám több cikkben történő bemutatásával fejezzük be lószerszám-tematikus írásfüzérünket.

Hámról két értelemben beszélhetünk, szűk, kötött szójelentés szerint, és tágabb, oldottabb értelemben. A hám szűk fogalmába az úgynevezett német szerszám avagy kumet (komót) nem fér bele, hiszen ilyenkor éppen azt hangsúlyozzuk, hogy a ló fogatolása nem igás módon történik.  A kumet ugyanis egyfajta – ovális alakú – iga: favázas ló-iga, amelyet esetenként egyökrös fogatoláshoz is használtak valaha, és amely a terhelést az állat vállaira helyezi. A Kárpát-medencét kivéve egész Európában elterjedt, mint egyes tájakon domináns, másutt mellérendelt fogatolási mód.  Nálunk csak a nyugati országrészben lett honos a kumet, és ott is részlegesen, a városok hidegvérű málháslovainál, nagytestű fuvaroslovainál, amúgy a magyar fogatolás jellegzetesen hámos lett és az maradt. A hám tág fogalma szerint viszont azt mondjuk: van kumet-hám vagy vállhám, és van magyar hám vagy szügyhám. A kétféle súlyozásnál a hajtóval összekötő szíjrend is eltér egymástól. A szügyhámos és a komótos lómozgás közt természetesen különbség van. A középutat képviseli a könnyű angol kumet – a nemzetközi fogathajtó versenyeken ez dívik. A „szügyhám” szót azonban használják „a hám elülső fele” jelentésben is, ilyenkor a szügyhámot nem a kumettől, hanem a hátsó szíjazati elemek együttesétől, a farhámtól különböztetik meg.

A kötélhámokat hosszú folyamatban, lassan kiszorító költségesebb tehénbőr-hámok időről időre összetettebb szíjazati rendszert is mutattak; nem a kender-hevederes fogatolás hordozta a fogatolás fejlődését.  Ma már a hámszíjazat beállítása főként rugós-billentyűs acélkampók, karabinerek által történik, amelyek pontosan a szándékolt mértékben engednek ki és gyorsan-biztosan kötnek újra, vagyis tartják meg a kívánt szíjfeszességet. Ezzel még maradt szerepe a szíjazati csatoknak és csatlékoknak (bőrszíj-hurkoknak) is.

Ami a szügyhám alap-összetevőit illeti – amelyek egylovas fogatolásnál is, illetve a csikó- vagy pendelyhámoknál, meg a kancahámoknál is mindig elmaradhatatlanok voltak –, ezek a következők: a fejkantáron kívül a szügyellő, a marszíj (vagy markötél, markötés), a veseszíj (segédkötés), a két istráng, és persze a gyeplő. A szügyellő (vagy szügyelő) széltében átfogja elöl a ló szügyét (helyezkedhet Y alakban is; erről majd később) és oldalt érve a ló hosszában eléri – odakapcsolódva – a rá merőleges marszíjat, amely félkör alakban a sörény végén  bőven túl lévő gerincszakasznál, de még nem hátközépen fogja át felül a ló testét. A marszíj folytatása a szügyellő vonala alatt, alsó szíj-félkört alkotva, a hasló. Amikor a ló nekifeszül a hámnak, húzásba lendül, a szügyellő félrecsúszna, ha nem tartaná még egy veseszíj is, átlós összekötés a marszíjjal. A szügyellőszíj és a marszíj találkozásától indul ki az istráng – egy-egy hosszabb szíj a ló két oldalán –, amellyel a lovat odakötik egyáltalán a vontatandó járműhöz, annak hámfájához.  A gyeplő a hosszú irányítószíj, amely a zabla két oldalától két ágon nyúlik (viszonylag egyenest) a marszíj felső részéig, onnan pedig már gyeplőszárként – vagyis kettősen egyvonalú, hurkos végű szíjként –   a hajtó kezébe ér.  Következő írásunkban a fejlettebb változatú hámszíjrendszerrel fogunk foglalkozni.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
infoblokk_also_ESZA_EU