Páratlan Párlatnap Kőszegen

Első ízben rendeznek nagyszabású pálinka és párlatversenyt Kőszegen – tájékoztatta az MTI-t szerdán Pócza Zoltán, a rendezvénynek otthont adó Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója. Közlése szerint a csütörtökön megrendezendő versenyre eddig több mint hatvan pálinkát, illetve párlatot neveztek, a szombati I. Páratlan Párlatnapra pedig több száz érdeklődőt várnak a rendezvény szervezői.

Hozzátette, hogy szombaton nemcsak pálinkát lehet majd kóstolni, de a pálinkafőzés történetéről, a különböző párlatok készítéséről is hangzanak el előadások. A rendezvényt zenei program és gasztronómiai kínálat is színesíti.

Pócza Zoltán elmondta azt is: a kőszegi várban 500 évvel ezelőtt az országban elsőként készítettek párlatot, “égetett bort”, az ehhez használt berendezés másolata meg is tekinthető a Jurisics vár állandó kiállításán.

 Forrás: MTI

Új épületet kap a kőszegi tűzoltóság

Százmillió forintos kormányzati támogatással új tűzoltósági épület készül el az év végéig Kőszegen – tájékoztatta a vasi kisváros polgármestere az MTI-t.

Huber László (Fidesz-KDNP) közölte: azzal, hogy a tűzoltóságot a piac mellől a Liszt Ferenc utcai önkormányzati ingatlanra költöztetik át – ott épül fel az új tűzoltóbázis – a belvároshoz tartozó városmajori rész rendezése is lehetővé válik, kiépülhet a mai kornak megfelelő piaci infrastruktúra is, valamint új parkolóhelyeket tudnak kialakítani. Az építéshez a magyar kormány decemberben rendelt központi forrást, az építésre 90 millió forintot szánnak, 10 millió forintból pedig új tűzoltóeszközöket szereznek be.

Egyszintes, tetőtér-beépítéses épületet terveznek ügyeleti központtal, öltözőkkel, irodával, oktatóteremmel és tárgyalóval, valamint befejezik a már részben megépült háromállásos nagy garázst és a szintén háromállásos másik garázst, amely mellett műhely és raktárak is segítik a tűzoltók munkáját – ismertette a polgármester.

A kőszegi az ország legrégebben, 1868-ban alapított önkéntes tűzoltó egyesülete, amely azóta folyamatosan működik, ma is csaknem száz tagja van. Az önkormányzati tűzoltóság tizenhét települést, közte három kisvárost, Kőszeget, Csepreget és Büköt látja el.

Forrás: MTI