A digitális marketing startégiája (3)

CégbarátA „Digitális marketing startégiája” című előző két írásunk folytatásaként összefoglaljuk az alapokat, a marketing 4P-jét, – egy kicsit online szemszögből.

4 P

A 4P a marketing mix klasszikus elemeinek kialakítását támogatja. Ezek esetében alapvető változást jelent az internet vagyis a digitális, online és összekapcsolt média kontextusában, illetve vevői szempontból kell figyelembe venni.

  1. Termék / szolgáltatás

A termék vagy szolgáltatás az, amit a cég elad. Az interneten a fizikai termékek, digitális termékek vagy szolgáltatások gyakorlatilag teljes köre megtalálható, mely visszahat ezek tartalmára. Kommunikációs szempontból lényeges továbbá, hogy a keresés és vásárlás közben szerzett tapasztalatok, élmények a termék részét képezik.

  1. Ár

A keresőmotorok és az ár-összehasonlító oldalak segítségével a fogyasztók nagyszámú kereskedő árait tudják könnyen összehasonlítani, ami az ideálishoz közeli állapot. Ebben a helyzetben az ár-differenciálás nem jó megoldás, különösen a kisebb cégek számára. Megoldást az értékalapú differenciálás jelenthet, ahol az érték a szolgáltatás, az észlelt előnyök és az ár kombinálásával jön létre. Ennek megfelelő kommunikációjával a vevők hajlandók lehetnek magasabb árat fizetni egy jobb élményért vagy több szolgáltatásért.

  1. Csatorna

A disztribúció és a piac már nem helyhez kötött.  Egy weboldallal online elérhetővé tett termék valójában globálisan elérhető. A hangsúly azon van, hogy a márka elérje a vevők által használt csatornát és kapcsolatba tudjon velük lépni a nekik megfelelő keretek között.

A globális színtér, illetve a több online helyen történő megjelenés esetén szükségesek olyan technikai és informatikai megoldások, melyek biztosítják a központi rendszerrel történő kapcsolattartást, de ezek széles körben rendelkezésre állnak.

  1. Promoció

Az internet az a médium, ami az informálódás és szórakozás céljából jött létre, ez tehát egy magától értetődő felület a termékek promóciója számára.

Az online promóció alapvetően az offline kiterjesztése, eltérés a kapcsolat jellegéből adódik. Az online promóció sokkal kifinomultabban célozható, követhető, illetve jóval nagyobb hangsúlyt kapnak a kommunikáción belül az interaktív megoldások, melyekkel a vevők bevonhatók különböző együttműködésekbe.

  1. Egy új P (People) – Emberek

A meglévő négy P-hez a digitális tér esetében egy új elem figyelembevétele szükséges, ez az emberek. Ez az elem azt fejezi ki, hogy figyelembe kell venni azt erős emberi elemet, amit a digitálisan összekapcsolódott világ létre tud hozni: személyreszabottság, megosztás, közösségek és a folyamatokban részvétel.

A digitális marketingstratégia kialakítása

A közeg

Egy sikeres stratégia kialakításának első lépése a szervezet és az érintettek kontextusának vizsgálata:

  • Melyek a működési környezet alapvető jellemzői és milyen változások várhatók ebben?
  • Kik vagyunk, mi a márkánk lényege, mi tesz azt hasznossá és értékessé?
  • Kik a vevők, milyen szükségleteik, igényeik vannak?
  • Kik a versenytársak?

Az értékek

A piaci helyzet elemzését követően a szervezet értékajánlatának meghatározása szükséges, ez jelzi azt az egyedi értéket, amivel a szervezet hozzájárulhat a piachoz. Meg kell határozni azokat az egyedi kiegészítő érték-elemeket, melyek erősítik a márka ígéretét. Az internet számos ilyen értékteremtési csatornát kínál. Ugyanakkor azt, hogy mi számít értéknek, az nagy mértékben a célcsoporton múlik, létfontosságú tehát a felhasználók szükségleteinek és igényeinek pontos ismerete. A tartalommarketing az ilyen fajta tartalmak kitalálásának és létrehozásának folyamata.

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Domain-név
Mélylink
Infoblog

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

A digitális marketing startégiája

CégbarátAz online jelenlétet ismertető sorozatunk e  témakörében azt a keretrendszert szeretnénk bemutatni, melynek segítségével a digitális felületek működési sajátosságainak is megfelelő stratégiai döntések megalapozott módon hozhatók meg.

A marketing stratégiáról általában

A marketing stratégia célja egy azonosított üzleti kihívás megoldása vagy egy adott üzleti cél elérése.  Egy stratégia csak akkor lehet eredményes, ha kellően megalapozott a releváns jelenlegi és várható elemeinek ismeretében, illetve, ha rendelkezik egy megfelelően kidolgozott és fókuszált célrendszerrel és ennek megfelelő eszköztárral.

A helyzetelemzés során négy szempontot kell vizsgálni:

  • a környezet
  • a vállalkozás
  • vevők
  • versenytársak

A környezet megismerése

Az üzleti környezet a külvilág, az a külső közeg, amelyben a vállalkozás működik. Minden cég, illetve tevékenység esetében meg kell határozni azt a specifikus környezetet, melyet a termék, szolgáltatás vagy technológia jellege alapján a jövőbeli tevékenységek szempontjából releváns lehet. Az elemzés szintje a tevékenység jellege alapján lehet lokális, országos vagy globális. A vizsgált területek jellemzően a politikai, gazdasági, társadalmi, technológiai, környezeti, oktatási színtereket érintik.  Az angol szavak (political, economic, social, technological, legal, environmental, educational) kezdőbetűiből különböző csomagok állíthatók össze, annak függvényében, hogy mennyire szükséges a makrokörnyezet részletes elemzése (PEST, PESTLE, STEEPLE).

A vállalkozás vizsgálata

A szervezet vagy márka belső működési sajátosságainak megismerésére szintén sokféle elemzési technika létezik a klasszikus marketing eszköztárában.

A terméket vagy szolgáltatást előállító szervezet működési sajátosságai sem elhanyagolhatók, de marketing stratégia szempontjából alapvető a márka vizsgálata: mit képvisel, milyen fogyasztói előnyök és értékek kapcsolódnak hozzá, mi teszi egyedivé? Ez utóbbiból határozható meg az egyedi értékajánlat (unique selling point – USP), ami megkülönbözteti a termékeket. Végső soron ebben, illetve a párosított problémák megoldásában kell jobbnak lennie a márkának, mint a versenytárs.

Vevők megismerése

A vevők megértéséhez szükséges valamilyen piacismeret vagy piackutatás, illetve ezek rendszeres aktualizálása, amivel egyrészt pontosabban megismerhetők a vevői motivációk, elégedettség, illetve előre jelezhetők az ezekben jelentkező változások.

A vevők megértésében fontos a vásárlói döntés folyamatjellegének, illetve elemeinek megértése. Ez azt jelenti, hogy a vásárló döntések és lépések sorozatát teszi meg a végső döntés meghozatala előtt, vagyis a vásárlással vagy elutasítással kapcsolatos döntést megelőzően számos hatás éri. Ez nem újdonság, régóta ismert, hogy bármelyik állomásnál meghiúsulhat a vásárlás. A digitális színtér esetében azonban hatalmas előny, hogy az online viselkedés elemzésével feltérképezhető az emberek viselkedése, követhető hogy hogyan lesznek érdeklődőből vevők, illetve az elemzés tapasztalatai hasznosíthatók az offline csatornák elemzése során.

Az online vásárlási döntések sajátossága, hogy több platformon zajlanak és nem lineáris jellegűek. Vagyis több csatornát és eszközt is igénybe vesznek, illetve az egyes döntési szakaszokban más jellegű információt keresnek vagy megszakad és később indul újra a folyamat. Az online tevékenységek nyomonkövetésével differenciált üzenetek küldhetők (kezdetben szélesebb körű termékajánlás a korábbi vásárlás alapján, a későbbi – a vásárláshoz közelebbi – szakaszban pedig konkrét termék vagy árengedmény is kiajánlható)

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Domain-név
Mélylink
Infoblog

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

Mi is a digitális marketing? (2)

CégbarátAz azonos témában megjelent előző írásunkat folytatjuk. A digitális marketing alapvető jelentősége két területen is megmutatkozik. Elsőként abban, hogy a közönség igen pontosan szegmentálható – akár helyszín vagy korábbi releváns tevékenységek szerint – ami lehetővé, illetve szükségessé teszi, hogy az érintetteknek szánt üzenetek személyes jellegűek és testreszabottak legyenek.

A kisméretű, specifikus fogyasztói csoportok és a figyelem töredezettsége azt jelenti, hogy a márkának képesnek kell lennie arra, hogy az online közönségét szegmentálja és az üzeneteit ennek megfelelően testreszabja. A szegmentálás az a folyamat, melynek során az általános közönséget különböző szempontok és jellemzők mentén kisebb és specifikusabb csoportokra bontják. Ezt követően lehetséges a márkával kapcsolatos igényeiknek megfelelően célzott, egyedi tartalmú megközelítésük. Például egy bank más üzenetet küld (mert más terméket is kínál) a magas jövedelemmel rendelkező magánszemélyeknek és mást a leendő vállalkozói ügyfeleknek. Vagy hasonló szegmentálás látható azokban az esetekben, ahol a gyártó a termékdifferenciálás mellett döntött.

A digitális megközelítés rengeteg információt, ezek alapján a felhasználók becélozhatóságát, illetve nagy adatbázisok létrehozására és kezelésére alkalmas adatbázistechnológia rendelkezésre állását is jelenti. A pontos szegmentáció révén a fogyasztók többféle, a saját igényeiknek és preferenciájuknak megfelelő csatornán keresztül érhetők el. A digitális csatornák mellett azonban nem hanyagolhatók el a hagyományos csatornák (TV, nyomtatott megjelenés), melyek a figyelemfelkeltés mellett egyre azt célt szolgálják, hogy a fogyasztót behívják valamelyik digitális csatornára, ahol már egy bővebb és sokkal interaktívabb márkaélménnyel kerülhetnek kapcsolatba. A kapcsolat létrejöttével és annak tartalmának elemzésével (például annak alapján, hogy mire regisztrált, milyen tartalmakat tekintett meg vagy milyen vásárlási előzményei vannak) akár nagy mértékben automatizált, de személyre szabott üzenetek küldhetők.

Másrészt abban, hogy ez a digitális közeg csaknem teljeskörűen mérhető, minden megjelenés és az azokkal kapcsolatos reakció. A fogyasztónak a digitális térben tett minden ideje és minden lépése (kattintása) adattá válik, tehát mérhetővé és elemezhetővé válik az egyes csatornák, eszközök vagy üzenetek eredményessége, melyek alapján további döntések hozhatók. Az eladók és hirdetők számára ennek nyilvánvaló előnyei vannak. A hagyományos média esetében nehezen meghatározható, hogy mi az, ami működik, illetve a hogyan és a miért is nyitott kérdés marad általában. A digitális keretrendszer lényege nem a technológia, hanem az általa létrehozott adattechnológia, mely képes arra, hogy csatornára, szegmensre vagy médiaelemre lebontva magyarázza a sikert vagy sikertelenséget. Az adatok elemzéséből nem csak az derül ki, hogy a fogyasztók konkrétan mit csináltak valamelyik online felületünkön, hanem lehetővé teszi a szándékaik, igényeik felmérését. És ha a „mit tettek” mellett a „miért” kérdésre is tudunk válaszolni, vagyis megértettük a fogyasztóinkat, akkor egy hatékonyabb marketinggel a vevői igények nyereségesebben lesznek kielégíthetők.

A digitalizált térben mind a média jellemzői, mind az emberek médiafogyasztási szokásai megváltoztak: sok aktív médiacsatornát, illetve rengeteg, nagymértékben specifikus felhasználó csoportot találhatunk. Ugyanakkor az emberek figyelme is megoszlik a különböző csatornák és eszközök között. A hagyományos médiafogyasztás csökkenő súlya mellett a közösségi média csatornái, illetve az ezekhez hozzáférést biztosító eszközök követelnek egyre több figyelmet. A nagy választék és a folyamatos „zaj”, illetve az idő szűkössége miatt az emberek megtanulták a számukra nem értékes üzeneteket figyelmen kívül hagyni. Az érdeklődés felkeltéséhez az ötletnek figyelemfelkeltőnek kell lennie és meg kell találni azt a csoportot (fülkét), mely kellő mértékben érdeklődik a termék iránt és hajlandó a szűkös figyelem-keretéből erre is áldozni. Ők pedig ezt akkor terjeszteni fogják a saját kapcsolati hálózatukon belül. Ez pedig egy másik fontos ismérvhez vezet, ahhoz, hogy maguk az emberek is médiacsatornák. Hiszen mindenki létrehoz, kommentál, megoszt olyan dolgokat, melyek őt, vagy várhatóan az ismerőseit és követőit érdekli. Ezek már megszemélyesített digitális üzenetek, hiszen olyan embereken keresztül jutnak el hozzánk, akik figyelnek ránk, vagy akikre mi akarunk figyelni. Az ilyen referenciaszemélyek tehát egy igen erős információs rendszert képviselnek.

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Domain-név
Mélylink
Infoblog

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

Digitális marketing: Termékstratégia (2)

CégbarátA Digitális picai jelenléttel foglalkozó sorozatunkat folytatva a termékstartégiák kialakítását ismertetjük ez alkalommal.

Üzleti motivációk

Az elvárt előnyök eltérnek az üzleti termékek és fogyasztói termékek esetében. A vállalkozások jellemzően a bevételekkel, költségekkel és vevőkkel kapcsolatos problémákra keresnek megoldást. Az üzleti szempontok a pénzről szólnak, az a termék lehet sikeres, amely növeli a bevételeket vagy pénzt takarít meg.

Üzleti termékek esetében keresett előnyök:

  • Több bevétel és magasabb haszonkulcs: a vállalkozásoknak folyamatosan bevételt és nyereséget kell termelniük. A végtermékek és piacok sajátosságai miatt ezek fenntartása érdekében beruházásként folyamatosan új üzleti termékeket vagy szolgáltatásokat kell igénybe venniük, például: termékfejlesztés, marketingkampányok vagy képzések formájában.
  • Alacsonyabb költségek és magasabb hatékonyság: a nyereség termelése érdekében a vállalkozásoknak a költséget kell csökkenteniük, illetve növelniük kell a hatékonyságukat. Ennek érdekében olyan beruházásokat kell megvalósítaniuk, mint például egy automatizált gépsor vagy egy energiatakarékos technológia bevezetése.
  • Vevők megtartása: A vevő megtartása és ezzel az újravásárlás lehetővé tétele könnyebb és olcsóbb, mint egy új vásárló megnyerése. Ennek alapja az ügyféligények követése, illetve a folyamatos kapcsolattartás és kiszolgálás. Ennek érdekében a vállalatok ügyfélkapcsolati rendszereket, adatelemző programokat vagy akár a promóciót szolgáló ajándéktárgyakat vehetnek.

A versenyképesség olyan elsajátított tapasztalat, örökölt adottság, vagy megszerzett képesség, amely az adott piaci környezetben lehetővé teszi a vállalat számára, hogy olcsóbban termeljen és/vagy magasabb hozzáadott értéket állítson elő versenytársainál, amely előnyök a fogyasztó döntéseiben valóságosan is érvényesül.

Az üzleti cél elérése érdekében a terméknek versenyelőnnyel kell rendelkeznie, vagy nem elegendő, hogy valamilyen vevői előnyt kínál, hanem annak jobbnak kell lennie, mint a versenytársé. Sőt, minél több versenyelőnnyel rendelkezik a termék, annál fenntarthatóbb a versenyelőnye. A versenyelőny első eleme azoknak az előnyöknek a meghatározása és teljesítése, melyekre vevők tényleges keresletet támasztanak – azaz szükségük van rá és hajlandók érte fizetni. A vevői igények sokfélék lehetnek, lényeges tehát a kiszolgálni tervezett igények és a célpiac összehangolása. Harmadrészt pedig pontosan meg kell határozni a versenytársak körét, ami általában bővebb, mint a hasonló termékek halmaza, hiszen a verseny az kielégítendő igényekről szól: egy újság az információs igényt elégíti ki, tehát nemcsak egy másik újsággal, hanem bármely más médiával van versenyben.

A fenntartható versenystratégiák kapcsán legismertebbek a Michael Porter által megalkotott általános versenystratégiák.

  • költségdiktáló: standard termékek esetében az alacsonyabb ár jelent előnyt, ennek hátterében viszont a hatékonyság növelésére épülő költségcsökkentésnek kell szerepet kapnia. Ez jellemzően a nagy volumenű termelést/értékesítést megvalósító vállalkozások esetében lehetséges, ahol az árelőny tovább növelheti a piaci részesedést. Elsődleges piaci eszköz az árcsökkentés.
  • differenciálás: a stratégia esetében a vállalat valamelyik kiválasztott előny tekintetében a versenytársaknál jobb teljesítményt mutat (pl minőség vagy szolgáltatási jellemzők), ennek megfelelően a vevők hajlandók a magasabb árat megfizetni. A kommunikációban az egyediségen van a hangsúly.
  • összpontosító: ennek keretében a vállalat egy specifikus célpiacot (szegmenst) határoz meg, melynek sajátosságait viszont pontosan fel tudja mérni és ezzel jobban ki tudja szolgálni. Az alkalmazott eszközök vagy a költségelőnyök kihasználására vagy a differenciált közelítésre épülhetnek.

  Tevékenységi kör
széles szűk
Versenyelőny forrása költségelőny költségvezető stratégia költségvezető összpontosító
differenciálás megkülönböztető stratégia megkülönböztető összpontosító

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Domain-név
Mélylink

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

Digitális marketing: Termékstratégia

CégbarátSorozatunk eddigi cikkeihez hasonlóan e témakör keretében azt tekintjük át, hogy a termékfejlesztés folyamata során milyen szempontokat kell szem előtt tartanunk, illetve mik azok döntések, melyek általában rossz eredményt hoznak.

Kudarcok okai

A vállalatok általában a külső körülményeket okolják az új termékek sikertelensége esetén, ugyanakkor a hiba sokkal valószínűbb forrása a vevők nem megfelelő feltérképezése, a piaci folyamatok hibás megítélése és a szervezeti folyamatok gyenge eredményességű irányítása.

Kudarcot nem tervezzük, hanem a kudarc a nem-tervezés eredménye.

A piaci kudarcok jellemző okai:

  • a termékfejlesztés folyamatától eltérés, lépések kihagyása
  • az ötlet piacképességének meghatározása nem történik meg vagy nem megfelelő
  • a versenytársak várható és tényleges reakcióinak elhanyagolása a termék piacravitele során
  • a vevők vásárlási folyamatának nem megfelelő felmérése, értékelése
  • a költségeket, gyárthatóságot és az árazást figyelmen kívül hagyó terméktervezés
  • a folyamatban részt vevők közötti tényleges együttműködés hiánya
  • az ötlet vagy termék jogi védelme nem kerül kialakításra
  • a tervezés során mások már bejegyzett szabadalmi jogai sérülnek
  • a szervezeti célokat veszélyeztető túlzott személyes elköteleződés

Sikeres termék

A termék sikerének tényezőit nehéz teljeskörűen meghatározni. A fenti hibák elkerülésén túl alapvető elem, hogy a termék valamilyen megoldást jelentsen a vevő számára vagy valamilyen igényt elégítsen ki. A marketing mix egy egymásra épülő kompozíció, ha ebben bármely elem hibás, akkor a végeredmény (nyereségesen kiszolgált, elégedett vevő) veszélybe kerülhet. Ennek érdekében már a tervezés során is a termékelőnyökre kell koncentrálni, hiszen az emberek a termékeket az általuk elérhető hasznosság vagy funkció alapján veszik meg. Az alapvető kérdés tehát, hogy az embereknek milyen igényeik vannak, illetve, hogy az adott termék ezek közül melyekre jelent megoldást.

A lényeg tehát, hogy a terméket a vevői hasznosság felől kell vizsgálni. Ha termék nem rendelkezik ilyennel, vagy ezek nem kerülnek megfelelően kommunikálásra, az jelentős megnehezíti a piacravitelt és az eladást. Minden termék esetében vannak specifikus előnyök, ugyanakkor érdemes az általános motivációs tényezőket is összegyűjteni.

Fogyasztói motivációk:

  • pénzszerzés: Pénzre van szükség a létfenntartáshoz, a társadalmi elismertség megszerzéséhez vagy örömszerzéshez. Ennek érdekében dolgoznak, tanulnak vagy vállalkoznak az emberek.
  • pénz megtakarítása: Azért spórolunk, hogy több más olyanunk legyen, amit pénzzel megvehető. Például szigetelést vagy energiatakarékos eszközöket veszünk, hogy energiával kapcsolatos kiadásainkat csökkentsük.
  • időmegtakarítás: Az idő az egyik legértékesebb árucikk. Az emberek az időt és pénzt egymásra cserélik. Az idő múlik, tehát megpróbáljuk a legtöbbet kihozni belőle, így különböző hatékonyságnövelő eszközöket vagy éppen fagyasztott pizzát veszünk.
  • biztonság/egészség/nyugalom: az egészségünk érdekében fitness termékeket, táplálékkiegészítőket veszünk. A biztonságunk érdekében riasztóberendezéseket és biztonságtechnikai eszközöket veszünk.
  • elismertség és elfogadottság: mindenki vágyik az elfogadottságra és a különlegesség érzésére. Különböző csoportokhoz csatlakozunk, keressük a nagyobb presztizzsel rendelkező dolgokat.
  • Öröm, kényelem, szeretet: Az öröm egy mindenkiben jelenlévő motiváció. A vonzerőnk növelése érdekében kozmetikumokat vagy drága holmikat veszünk.

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Domain-név
Mélylink

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

Digitális marketing: Termékfejlesztés

CégbarátAlapvetően a terméknek kell eladnia saját magát, vagyis olyan terméket/szolgáltatást kell kidolgoznunk, mely valamilyen módon összhangba hozható a vevői igényekkel. A termékfejlesztés folyamata során a különböző forrásokból származó információkat kell értékelni a jövőbeli termék piacképességével kapcsolatos döntések meghozatala érdekében.

A következő három cikkben a termékfejlesztés folyamatát, illetve a vevői oldalon jelentkező gyakori motivációkat mutatjuk be a tipikus rossz döntések elkerülése érdekében.

A termékfejlesztés szakaszai:

  1. Ötletgenerálás

Minden terméknek egy ötlettel kell kezdődnie. Bizonyos esetekben ez lehet, hogy meglehetősen egyszerű, az új termék valami hasonlón alapul.  Más esetekben ez lehet valami forradalmi és egyedi, ami azt jelenti, hogy a folyamat ötletgeneráló része sokkal hangsúlyosabb. Természetesen nem minden ötlet származik tudományos kutatásból: a vállalkozás számára új termék lehet egy már a piacon lévő termék utánzása, de számos ötlet forrása az adaptáció, amikor egy meglévő egy meglévő terméken történnek fejlesztések. Ötletek származhatnak belső forrásból, ami lehet célzott kutatás-fejlesztési tevékenységből, de ötletek jelentős forrása lehetnek a cég munkatársaitól származó javaslatok becsatornázása. Magától adódó külső források lehetnek maguk a vevők, a terjesztésben részt vevők. Meglepő módon ugyanakkor a versenytársak és termékeik is lehetnek ötletforrások, a náluk észlelt erősségek vagy gyengeségek is hasznos források lehetnek.

  1. Értékelés

Egy szervezetnek rengeteg új termékötlete lehet. Alapvető fontosságú ugyanakkor, hogy a jó és érdekes ötletek közül kiválasztásra kerüljenek azok, melyek nemcsak megvalósíthatók, hanem a nyereségesség alapvető követelményének is megfelelnek. A megvalósíthatóság vizsgálatába célszerű minden funkcionális területet bevonni, tehát vizsgálni kell a műszaki megvalósíthatóságot, a fejlesztés finanszírozhatóságát, egyéb kritikus erőforrások rendelkezésre állását, illetve nem utolsó sorban a termék piacképességét. Ez általában egy többlépcsős folyamat, ahol a felmerülő problémákra folyamatosan új megoldásokat keresnek, annak érdekében, hogy az új termék minél jobban megfeleljen a potenciális piac igényeinek, illetve hogy a vállalkozás részéről nyereségesen termelhető és értékesíthető legyen.

  1. Termék fejlesztése

Az előzetes szűrésen és fejlesztéseken átesett ötletek esetében következik a fizikai termék fejlesztése. Ennek során prototípusok készülnek, melyek különféle tervezési és gyártási lépések során elvezetnek ahhoz a termékhez, melyet a vevők meg akarnak majd vásárolni.

  1. Terméktesztelés

A nagy költségekkel járó termelés és promóció megkezdése előtt a legtöbb gyártó a várható vásárlók köréből szervezett kisebb csoportokkal további teszteket végez, hogy meggyőződjön arról, hogy a termék tulajdonságai megfelelnek a vevői igényeknek és hogy ennek megfelelően életképes-e a termék.

  1. Elemzés:

A fogyasztói tesztelések eredményei alapján, amennyiben szükséges, a gyártó még végrehajthat további módosításokat a terméken. Az előzetes piackutatás és a tényleges vásárlók visszajelzései alapján ebben a szakaszban hoznak stratégiai döntéseket arról, hogy milyen módon kerüljön a piacra a termék, például, hogy mely piacokat és milyen marketing eszközökkel kívánnak elérni.

  1. Bevezetés

A termékfejlesztés végső állomása a termék piacra vitele. Egy nyereséges termék létrehozása nem ér véget a termékfejlesztés folyamatával, hanem ezt követően is folyamatos figyelmet és irányítást igényel a termékéletciklusok sajátosságainak megfelelően.

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Domain-név
Mélylink

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

A domain névhez kapcsolódó szolgáltatások

CégbarátFolytatva a Cégbarát cikksorozatát, ez alkalommal nézzük, hogy mire is kell figyelni egy portált létrehozásánál.

Mindenekelőtt ki kell találni egy megfelelő domainnevet.

A domainnévnek rövidnek és a legjellemzőbbnek kell lennie, hogy aki találkozik vele, legközelebb könnyen elő tudja hívni az emlékezetéből és újra ránk tudjon keresni. Példának okáért ez lehet az illető neve, vagy a cégnév, illetve lehet egy reklámszó is. Ehhez hozzá kell rendelni a domain nemzetközi vagy nemzeti végződését.

A domainnevet nem lehet közvetlenül igényelni, hanem ún. regisztrátort lehet ezzel megbízni. A www.domain.hu -n fellelhetőek ezek a regisztrátorok, de akár az internetes hirdetéseik révén is megtalálhatóak. Egy domainnevet 2 évre lehet lefoglalni egyösszegű befizetéssel. Ajánlott legalább 5, de maximum 10 karakterből álló, ékezetek nélküli, latin kisbetűs abc-ből, legfeljebb 0-9 számokkal képzett, akár kötőjeles nevet alkotni. Pl. tutiasztalos.hu Költsége alig van a domainnévnek, akár néhány ezer forintos díjért elérhető.

Ezt követően webtárhelyet kell bérelni egy webszerveren, amely voltaképpen a portál helye az interneten és a domainnév révén érhető el az ott elhelyezett tartalom. A webszerver, mint kiszolgáló teszi elérhetővé a http protokoll révén a weblapok elérhetőségét. Bizonyos szakmai indokok alapján IP-cím alapú és nem névalapú webtárhelyszolgáltatást válasszunk.

Most már van név, van tárhely, kezdhetünk gondolkodni a portál létrehozásán.

A legfontosabb, amit el kell dönteni, hogy érdemes-e a saját portált fejlesztetni, programoztatni vagy pedig érdemes már készen lévő, ingyenesen vagy ellenérték fejében elérhető portálstruktúrát használni.

Az előbbire akkor van szükség, ha a készen lévőnél bonyolultabb felépítést, nagy adatmennyiséget szeretnénk elhelyezni, kezelni. Az „instant” portáltípusok előnye az időspórolás és a saját elképzelésekhez való nagymérvű alakítás lehetősége. Tehát nem teljes mértében előre gyártott portáltípusokról van szó, hanem inkább félkész portálokról, amelyeket alakíthatunk igényeink szerint. A következő tartalomkezelők ismertek: WordPress, Drupal, Joomla. Nagy fejlesztőcsapat dolgozik folyamatosan rajtuk és ezért mindig az adott időszak legmodernebb verziója áll rendelkezésre.

Melegen ajánlott a WordPress-t használni, még akkor is, ha a honlappal kapcsolatos teendőkkel mást bízunk meg. A legkönnyebb a használata mind közül, keresőoptimalizálásra  (erről később szólunk) is kiválóan alkalmas, ingyenesen hoz látogatókat később a portálra. Másik előnye, hogy nagyon könnyen bele tud nyúlni a másik fejlesztő, mert ismert a programozása minden fejlesztő számára, nem kell egy egyedi programozásba esetleg az új fejlesztőnek beleásnia magát, ami nem kis idő és nehéz is megszokni más rendszerét.
—–

A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Kapcsolódó oldal: Domain-név

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

A modern névjegykártyák

CégbarátA CÉGBARÁT folytatva az online marketing témát, a webes jelenlét újabb részletével ismertet meg minket. – A portál létrehozása egy komplex tervezési folyamat.

Általában mindenki egy egyszerű elhatározással indul el a portálépítést illetően, első körben modern névjegykártyának szánja a külvilág felé.

Ezzel a szándékkal létrejön a honlap/főoldal pár aloldal, mely jellemzően egy bemutatkozás és egy elérhetőségeket tartalmazó oldal. A továbbiakban a portálon semmilyen rendszeres mozgás nincsen, egy statikus, mondhatni érdeklődői szempontból unalmas portálról van szó.

Nos, elmondható, hogy ez a típusú megjelenés a meglehetősen nagy internet-zajban annyit jelent, mintha egy eldugott utcácska kapualjában nyitnánk egy boltot. Ma már ennyi nem elegendő ahhoz, hogy bárki eljusson a honlapunkra, aki egyáltalán nem ismer minket.

Ma már csak az aktív, folyton változó portál az, amely képes új megrendelőket/vevőket szerezni. Innovatív, új ötleteket tartalmazó portált kell létrehozni, mely alkalmas arra, hogy a látogatóból megrendelőt faragjon.

A látogató lehet honlapra először bekukkantó egyedi vagy a honlapra visszatérő felhasználó.

A portál elsődleges célja, hogy a látogatottságát növelje, megtartsa. A látogatottság a portál felkeresettségét jelenti, ennek növelése alapcél az internetes jelenlét során.

A portállal szembeni alapkövetelmény ma már az is, hogy reszponzív legyen. Azaz, vizuálisan optimálisan jelenjen meg a tartalma mind az asztali számítógépen, mobiltelefonon és tableten is egyaránt, a megjelenés tehát nem esik szét attól függően, milyen eszközön tekintik meg a honlapot.

Mindenekelőtt át kell gondolni azt az alapcélt/konverziót, amelyet a portállal el szeretnénk érni, ezt rögzíteni kell a sima marketingtervben és az annak kiegészítésében, az online marketing-tervben is. A konverzió át fogja hatni a portál létrehozását és annak működtetését, mindent ebből a szempontból kell megalkotni és eldönteni.

Pl. egy asztalos régi bútorokat szeretne feljavítani, akkor lapszabászatos, tömegbútorszerű tevékenységet egyáltalán ne szerepeltessen a portálján.

Az online marketing-tervnek tehát nem feltétlen a teljes tevékenységi palettára kell kiterjednie, sokkal hatékonyabb, ha egy vagy csak pár tevékenységet foglal magába, ölel fel. Ez megnöveli a portál hatékonyságát, célzottabban sikerül a marketingtevékenységet kifejteni. Ha párnál több tevékenysége van egy vállalkozásnak, akkor érdemes több önálló portált létrehozni tevékenységcsoportonként.

—–

A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

A marketing forradalma – az online marketing

A CÉGBARÁT cikksorozatában most lássuk azokat a fogalmakat, amelyek nélkül nehezen érthető meg az onlinemarketing-tevékenység.

Az online-marketing az interneten történő vevőszerzést jelenti, az e-marketing egy fajtája.

Ez azt jelenti, hogy a honlapot már eleve úgy kell megtervezni, hogy egy onlinemarketing-tervet kell előzetesen készíteni.

Ez a terv annyiban különbözik a „sima” marketingtervtől, hogy az internetes jelenlét és eszközlehetőségek határozzák meg az egyes elemeket.

A honlap (homapage) önálló elérhetőséggel rendelkező információs felület, a főoldal vagy kezdőlap. Ehhez képest a portál olyan oldalak összessége, amelyet egy hasznos téma köt össze. Köznyelvben a portál helyett a honlap kifejezést használjuk, mint látjuk: pontatlanul. Tehát valójában egy KKV-nak egy portál létrehozására van szüksége.

A weboldal, weblap az a számítógépes dokumentum, amelyet egy webböngésző meg tud jeleníteni. A webböngésző olyan program, amely az interneten található adatokat gyűjti keresőrobotok/-programok segítségével és keresi fel a weboldalakat az URL cím segítségével, az azokon lévő fájlokat (HTML formátumú), ha arra utasítást adunk. Számos böngészőprogram ismert és használt: Google Chrome, Firefox, Internet Explorer, Opera, Safari. A Google a legnagyobb és legközkedveltebb webböngészője, mely számos kiegészítő szolgáltatást kínál.

Az URL cím a honlaptartalmak (főoldal, aloldal) szabványosított neve, megjelölése. A keresőbe való beíráskor pontosan az adott tartalomhoz jutnak el a látogatók.

A fájl olyan adatállomány, amely adatok között logikai összefüggés van, az adattípusok szerint létezik képfájl, szövegfájl, adatbázisfájl.

A portálnak domain-/tartománynevet kell választani, amely a komplikált IP címeket könnyebben megjegyezhetővé teszi és amolyan internetes személyi igazolvány. Jellemző nevet kell választani, amely alapján egyszerűen beazonosíthatóvá teszi a portáltulajdonost és el kell látni nemzetközi (.org, .com, .net) vagy nemzeti domainvégződéssel (.hu Magyarország esetén).

Fontos kihangsúlyozni, hogy a webhely nem azonos a honlappal, weboldallal, weblappal, hanem olyan domain, amely több weboldalt, weblapot tartalmaz. A weboldal/-lap alatt értünk minden olyan dokumentumot, amelyet webböngésző meg tud jeleníteni.

A portálépítés marketing szempontból tudatos tevékenységet feltételez, amelynek célja van, ezt a célt konverziónak hívjuk.

A webdesignnak, a honlap vizuális megjelenésének is ezt a célt kell szolgálnia, voltaképpen a tartalmi mondanivalót alátámasztja és a rendezettséget biztosítja.

A jól átgondolt és rendezett portál kellő alap a webanalitikához, amely arra szolgál, hogy a statisztikai adatokon túl még mélyebb elemzéssel szolgáljon a honlap látogatottságát illetően.

A portál létrehozásakor arra kell törekedni, hogy egyedi tartalom legyen elhelyezve azon, mely azt jelenti, csak az adott portálon létezik az információ.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

Online marketing az interneten

CégbarátAz interneten folytatott marketingtevékenység az elmúlt 20 évben egy külön marketingágazattá vált. Az online marketing során tulajdonképpen az történik, hogy az internet segítségével próbál minél több vásárlót realizálni a honlaptulajdonos.

Noha már mindennapok részét képezi az internet, mégis ejtsünk róla pár keresetlen szót.

Az internet (internetwork – fordítása: hálózatok közötti – rövidített neve) olyan hálózat, amelyet számítógépek alkotnak és internetprotokoll/-szabvány (IP) révén kommunikálnak egymással. Az IP szabályrendszer nem a két számítógép közötti hálózatot építi fel, hanem a küldeményeket irányítja a forrástól a célig, azaz csak az üzenetek felépítését, sorrendjét határozza meg.

Az internet révén egy virtuális kibertér jött létre a fizikailag külön lévő számítógépek és kisebb hálózatok között. Kevésbé köztudott, hogy az internetet az USA Virginia államában található Reston városából irányítja egy Internet Society (ISOC) nevű szervezet 1992. óta, amelynek bárki a tagja lehet.

Természetesen, mint annyi mindennek, az 1960-as évekbeli amerikai katonai fejlesztés eredménye az internet. Akkor még telefonvonalon lévő kapcsolatról volt még szó. Ma Európát és Amerikát az Atlanti óceán alatt üvegkábelek kötik össze, illetve műholdak révén valósul meg az adatátvitel.

Az internetes marketingnek több fóruma van, azaz ahol megjelenik a hirdető szervezet és ahonnan indulnak a marketingtevékenység egyes elemei. Célszerű saját honlapot fejleszteni, mert annak révén olyan adatokra, információkra lehet szert tenni, amelyeket a magunk javára könnyedén fel lehet használni. A még oly csábító Facebook-jelenlét ellenére is kifizetődő honlapot létrehozni, hiszen a közösségi oldalak lehetőségeit nem tudjuk bővíteni, magunkra szabni.

Ma a KKV-k számára nagy lehetőséget rejt az internet, hiszen jelentősen tudják bővíteni a piacot önmaguk számára. Ugyanakkor ez a lehetőség azt is magával hozza, hogy a KKV-knak érteniük is kell az internet működését, hogy az abban rejlő potenciált a maguk számára tudják kiaknázni.

Ez egy folyamatos tanulást jelent, mert az internet is állandóan változó közeg. Hamar kifulladnak az egyes marketingstratégiák, a trendek örökké változnak, új és új módszereket kell kifundálni a vevőszerzésre.

Az emberi psziché jellemzője a játékosság, kíváncsiság, pozitivitásra való és unalomra való hajlam. Ezen tulajdonságokat kell szem előtt tartani ahhoz, hogy minél hatékonyabban eljusson a termékünk a vevőhöz, megrendelőhöz.

A jó honlap titka ma már az, hogy értékes tartalmat nyújtson, amelyet szolgál a honlap felépítése, vizuális megjelenése és az onlinemarketing tevékenység. Tehát egy jó webmester nem elég ahhoz, hogy sikeres legyen a KKV. Előbb a KKV-nak kell előállítania értéket és azt a webmester számára érthetővé tennie.