Marketing a mobiltelefonon (2.)

CégbarátAz előzőkben már foglalkoztunk a mobiltelefonok szerpével a marketongben. Az alábbiakban folytatjuk a téma elemzését… : Miért is foglalkozzunk a mobillal mint marketingcsatornával, mik a sajátosságai más digitális csatornákkal összevetve?

Az a tény, hogy az internetforgalomban látványosan előretört a mobileszközök aránya azt eredményezte, hogy mára sok cég – kisebbek és nagyobbak, egyaránt – egyre nagyobb hangsúlyt helyez a mobilmarketingre. Igen, a kisvállalkozásoknak is foglalkozniuk kell ezzel a csatornával, mivel ezek tevékenysége jellemzően lokális jellegű. Marketing eszközeiknek pedig biztosítaniuk kell, hogy helyi lakosok, az okoseszköz által biztosított mobilitással élve, bárhol és bármikor kapcsolatba léphessenek velük. A mobileszközön megélt fogyasztói élmény kifizetődik, itt jó felhasználói tapasztalatokat szerző fogyasztók általában több pénzt költenek az adott vállalkozásnál, illetve a kisebb cégek képesek lehetnek arra, hogy gyorsabban és egyedibb, tartalmasabb kapcsolatot alakítsanak ki, mint egy áttekinthetetlen weboldallal és személytelen médiatartalmakkal dolgozó nagyvállalat.

Ennek ellenére sok vállalkozás gondolja azt, hogy a mobilmarketing csatornája nem fontos releváns számára. Miközben a mobiltelefon az az eszköz, amit a leggyakrabban veszünk kézbe, ha valamilyen információra van szükségünk, különösen, ha valamilyen közelben lévő termékre vagy szolgáltatásra vagyunk kíváncsiak. Tehát nagyon sok esetben és új vevők esetében különösen, a vásárlási folyamat legelső lépését a nálunk lévő mobiltelefon képernyőjén keresztül történik meg. Nyilvánvalóan a potenciális ügyfél elvesztését kockáztatja az a cég, melynek a például nem böngészőbarátak a tartalmai vagy a keresőmotor nem jeleníti meg környékbeli vállalkozásként, hiszen a vásárlási folyamat a legelső lépésnél megszakad. Ezek viszonylag egyszerűen tesztelhetők, illetve pl a Google Analytics is szolgáltathat adatot arról, hogy milyen platformon keresztül érnek el minket, mennyi időt töltenek ott, ami mutatja az érdeklődők véleményét.

Mi az in-app mobil marketing?

Az applikáción belüli (in-app) mobil marketing reklámok közvetlen megjelenítését jelenti egy-egy applikáción belül. Felnőttek esetében a napi átlagos használat 10 – 12 óra és ennek döntő része (80 – 90%) valamilyen applikáció használatával történik, így az ilyen hirdetések eredményes és költséghatékony technikát jelentenek.

A hirdetések megjelenítése legegyszerűbben a mobil reklámfelületek hasznosítására szakosodott rendszereken (pl.: Google AdMob, Facebook) keresztül történhet. Jellemzően az ingyenes alkalmazások jelenítenek reklámokat. Ennek egy változata a játékon belül (in-app) reklám.

Mi az SMS mobil marketing?

A SMS a legkorábbi megjelenési forma, az SMS és a rövidkódok megjelenésével jelent meg. Szükséges hozzá a címzett telefonszáma, ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy közvetlen kapcsolat hozható létre, akár bejövő, akár kimenő kommunikáció céljából.

Az SMS reklámot ma már visszaszorítja az in-app reklám, ugyanakkor erejét jól mutatja, hogy az ilyen üzenetek esetében gyors és majdnem 100%-os a megnyitási arány.

Mit jelent a felugró üzenet (push notification)?

A felugró üzeneteket a felhasználó által telepített azon futó alkalmazások jelenítenek meg, melyek éppen nincs a képernyőn. Ezek többféle célt szolgálhatnak, legjellemzőbb a közösségi médiás alkalmazások értesítései egy bejövő üzenetről vagy hasonló funkciót láthat el egy banki alkalmazás, mely a tranzakciókkal kapcsolatos visszaigazolásokat jeleníti meg. Ez a funkció marketing szempontból is hasznosítható, hiszen az alkalmazás új jellemzőiről vagy egy dedikált alkalmazás (bolt/webshop/szolgáltató) tulajdonosától származó promóciós üzenetek megjelenítésére ideális megoldás. A közvetlen tájékoztatás mellett ezeknek fontos szerepük van az ügyfélmegtartásban, hiszen akár egy a felhasználó által telepített, de elhanyagolt applikáció képes lehet a kommunikációs csatorna újranyitására. Ezek megtekintési aránya is nagyon magas, a konverzió viszont az üzenetek tartalmán múlik.

Mi a keresésfüggő mobilreklám?

A keresés-alapú reklámok a keresőmotorok által megjelenített olyan reklámok, melyek a tartalmi összhang mellett a mobilon történő megjelenítésre is fel vannak készítve. Ezek a szokásos módon, egy keresőfelület találatai között jelennek meg reszponzív módon. A Google keresőfelületettel összekapcsolva ezek a reklámok a keresőszóhoz kapcsolódó tartalmakat jeleníthetnek meg. A hirdetőtől függően a telefon pozíciója is segítheti a releváns, helyi vállalkozások hirdetések megjelenítését. A reklámok minden esetben tartalmaznak valamilyen akciógombot, melyen keresztül egy külső hivatkozás érhető el, ez jellemzően honlap, letöltési/telepítési lehetőség.


Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott
marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

A CÉGBARÁT Program egy kommunikációs közösség kialakítását és tagjainak marketingtudatosságának megerősítését célozza meg. Ennek keretében az e téren is hátrányos helyzetű mikrovállalkozások a számukra kialakított módszertan segítségével, illetve egymástól is tanulva a saját igényeiknek és lehetőségeiknek megfelelő egyéni marketing-mixet, illetve új üzleti kapcsolatokat építhetnek. A Program elsősorban a Közép-Dunántúli Régió és Zala megye területét kívánja ellátni, de természetesen lehetőség van Magyarország más területeiről is jelentkezni, csatlakozni.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Trendek a mobileszközök piacán
Újabb startisztika a magyarországi digitalizációról
Abszolút többséget szerzett magának a digitalizáció

Domain-név
Mélylink
Infoblog


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

Marketing a mobiltelefonon

CégbarátA digitális marketing csatornáinak bemutatása körében az utolsó három cikk arról szól, hogy a digitális nem azonos a számítógéppel, hiszen folyamatosan növekszik az okoseszközök száma, illetve azon fogyasztott tartalmak mennyisége, tehát ezzel a marketingcsatornával is érdemes behatóan foglalkozni.

A felnőtt lakosság körében a mobilpenetráció, vagyis az egy főre eső mobiltelefon-előfizetések aránya már évekkel korábban átlépte a 100%-ot, tehát összességében átlagosan egy ember több előfizetéssel rendelkezik.  A korszerű marketingeszközökkel történő eléréssel összefüggésben a következő lépcsőfokot az okostelefon/tablet használatának berobbanása, illetve ezeknek a netre történő tömeges csatlakozása jelentette mind globálisan, mind az egyes térségek vonatkozásában. A felnőttek, illetve a 18 év alatti fiatalok körében néhány százalékra tehető azoknak az aránya, akik nem okostelefont használnak.

Hootsuite Digital in 2018 in Eastern Europe felmérése azt mutatta, hogy az internetes forgalom 64%-a hagyományos számítógépen (asztali számítógép és laptop) keresztül zajlott, 33%-ot tett ki a mobiltelefonos felhasználás és 2%-ot tett ki a tablet jellegű eszközök adatforgalmának aránya. Az egyéb eszközök (p játékkonzol, okoseszköz) részesedése – bár jelentős növekedést mutat – a tehát minimálisnak tekinthető, az eszközök jellege és a töredékszintű részesedés miatt a marketing szempontjából irrelevánsnak tekinthetők. A két meghatározó platform esetében az adatforgalom dinamikája is figyelmet érdemel. A hagyományos számítástechnikai eszközök adatforgalma 16%-ot esett az előző évhez viszonyítva, miközben a mobiltelefonokon átmenő adatmennyiség 61%-os növekedést mutat, illetve a számítógépekkel közel azonos mértékű, 18%-os visszaesést mutat a tableten fogyasztott adatmennyiség.

Mi a mobil marketing?

Ez tehát egyértelműen azt jelenti, hogy a marketingtartalmak tervezése és gyártása során a hagyományos, PC-jellegű felületek mellett számításba kell venni mobileszközök technikai és használati sajátosságait. A fogyasztóit a korszerű szemlélet szerint bevonni kívánó cég tehát nemhogy nem dughatja homokba a fejét, hanem ki kell aknáznia a mobilmarketingben rejlő lehetőségeket. Az okoseszközök elterjedtsége, elérhetősége, illetve internetes hozzáférés révén a mobil marketing bármilyen más marketing eszköznél nagyobb potenciállal rendelkezik pontosan meghatározott célcsoportok esetében. A hirdetők személyre szabott üzeneteket tudnak eljuttatni, helyszíntől és időtől függő hirdetést jeleníthetnek meg vagy olyan interaktív formátumokat tudnak kialakítani, melyekkel egészen hatékony felhasználói elköteleződés érhető el. A mobileszköz mint eszköz és marketingcsatorna esetében is meghatározásra került egy 3P:

pervasive – folyamatosan jelen van (a mobileszköz gyakorlatilag mindig nálunk van)

personal – személyesség

proximity – közelség (emberek jól meghatározható kontextus és/vagy helyszín alapján érhetők el)

A fogyasztók – a munka mellett – az okoseszközükön játszanak, videót néznek, egyéb tartalmakat keresnek és kommunikálnak, ez tehát széles lehetőséget teremt a marketing számára.

A mobilmarketing azon technikák halmazát jelöli, ahol a hirdetők okostelefonon vagy tableten keresztül kommunikálnak. A meghatározás egyszerűnek tűnik, de sokféle csatornát felölel: SMS, push üzenetek, applikáción belüli hirdetések, QR kód, dedikált alkalmazás vagy játék és a reszponzív honlap.

 
Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott
marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

A CÉGBARÁT Program egy kommunikációs közösség kialakítását és tagjainak marketingtudatosságának megerősítését célozza meg. Ennek keretében az e téren is hátrányos helyzetű mikrovállalkozások a számukra kialakított módszertan segítségével, illetve egymástól is tanulva a saját igényeiknek és lehetőségeiknek megfelelő egyéni marketing-mixet, illetve új üzleti kapcsolatokat építhetnek. A Program elsősorban a Közép-Dunántúli Régió és Zala megye területét kívánja ellátni, de természetesen lehetőség van Magyarország más területeiről is jelentkezni, csatlakozni.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Trendek a mobileszközök piacán
Újabb startisztika a magyarországi digitalizációról
Abszolút többséget szerzett magának a digitalizáció

Domain-név
Mélylink
Infoblog


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom