Helyükre kerültek a bencés templom harangjai

Bencés templom harangjai
Helyükre kerülnek a bencés templom harangjai

Daru segítségével emelik a helyére az egyik új harangot a győri Széchenyi téren lévő Loyolai Szent Ignác bencés templomba 2016. december 18-án. Ezen napon hat új harangot szenteltek meg és daruval emeltek a helyükre. Az összesen hét harangból álló együttes először december 24-én, az éjféli szentmise előtt szólal meg. MTI Fotó: Krizsán Csaba

i> Megérkeztek a bencés templom új harangjai

Megérkeztek a bencés templom új harangjai

Bencés templom Győr új haramgjai
A Loyolai Szent Ignác bencés templom új harangjai

A Loyolai Szent Ignác bencés templom új harangjai a győri városháza előtt 2016. december 11-én. Az idén 375 éves templom eredeti négy harangját az első világháborúban lefoglalták és beolvasztották. A hat új harangot a győri önkormányzat, helyi vállalkozások, a bencés perjelség és győri polgárok adománya révén 37 millió forintból, az 1599-ben alapított innsbrucki Grassmayr Harangöntödében öntötték újra, méretüket és eredeti hangképüket a fennmaradt harangszék, nyelvek és jármok méretei, valamint levéltári források alapján rekonstruálták. A harangokat Ferenc pápa december 7-én Rómában megáldotta. Az összesen hét harangból álló együttes először december 24-én, az éjféli szentmise előtt szólal meg. MTI Fotó: Krizsán Csaba