Elkezdődik a rajkai egészségház építése, miután az önkormányzat pénteken átadta a munkaterületet a kivitelezőnek. A több mint 350 millió forintba kerülő beruházás összegét önerőből, pályázati pénzből és hitelből teremtették elő a magyar-osztrák-szlovák határon fekvő településen – közölte Kiss Vince polgármester az MTI-vel.
2010-ben határozta el az önkormányzat Rajkán, hogy a növekvő lakosságszám, és az ezzel együtt járó feladatok korszerű ellátására egészségházat építenek. A háziorvos, a fogorvos rendelője, vagy a védőnői szolgálat például olyan leromlott állagú, és funkcionálisan sem megfelelő épületben működött, hogy nem lett volna kifizetődő felújítani – idézte fel a polgármester. Ismertetése szerint egy önkormányzati ingatlant jelöltek ki az egészségház megépítésére, a tereprendezés és tervezés után, 2015-ben írták ki a közbeszerzést. Az eljárás először eredménytelen volt, a nem megfelelő árajánlatok miatt, a második körben egy budapesti cég nyerte el a tendert. A bruttó 355 millió forintba kerülő beruházáshoz 40 millió forint támogatást nyertek az el nem adósodott települések pályázatán, emellett három éves törlesztési idővel, 163 millió forint hitelt vettek fel, a fennmaradó részt pedig önerőből fizetik ki – részletezte Kiss Vince.
A községben évtizedek óta nem volt ekkora léptékű fejlesztés, Rajka éves költségvetése mintegy 800 millió forint, tehát az egészségház csaknem a felét teszi ki ennek. A földszintes házban lesz például az orvosi rendelő, a fogorvosi rendelő, de itt kapnak helyet a polgárőrök és a rendőrök is, a tetőtérben pedig kialakítanak hét szolgálati lakást – mondta a polgármester. Hozzátette: a hármashatáron található településnek több mint háromezer állandó lakosa van, de ezen felül legalább 1700-an élnek még Rajkán, fele részben magyarok, fele részben pedig szlovákok.
Forrás: MTI