Uniós támogatásból parkolóház épül Sopronban

Parkolóház épül Sopronban és megújul két forgalmas közterület is a belvárosban. A három nagy beruházás kétmilliárd forint uniós támogatásból valósul meg – közölte az önkormányzat.

Az Árpád utcában négyszintes parkolóház épül, amelyben csaknem 250 személyautó és 24 motorkerékpár fér el. A létesítményt 7 elektromos töltővel is felszerelnék. A tervek alapján a parkolóházban automata rendszer segíti majd a járművel ki- illetve a behajtását. A parkolóházat egy lamellás burkolat takarja majd, amely fényáteresztő és biztosítaná a szellőzést is. A Paprét megújításával a park belső területén megszűnne a parkolás és a gépjárműforgalom, vagyis ez a zöld terület visszakapja eredeti szerepét. A parkban játszótér is helyet kap. A sokszor átépített forgalmas Széchenyi tér megújulása után jobban idézi majd az eredeti állapotát. A meglévő fasorokat kiegészítik, a belső teret pedig sövény választja majd el a forgalmi sávoktól.

A projektek közbeszerzési eljárása várhatóan még az idén elkezdődik.

Forrás: MTI