Milliárdos közműfelújítás kezdődött Sopron belvárosában

Cserélik a burkolatokat, felújítják a víziközműveket és korszerűsítik a közvilágítást Sopron belvárosában. A hétfőn kezdődött munkálatokra csaknem 2 milliárd forint állami támogatást kapott a város – tájékoztatott közleményében az önkormányzat.

A történelmi belváros burkolatainak és közműveinek rekonstrukciója a Modern városok program részeként valósulhat meg. A munkálatokat kilenc szakaszra bontotta a kivitelező, hogy a városközpont forgalmát, az ingatlanok megközelítését a lehető legkisebb mértékben akadályozza a felújítás. Az első ütem hétfőn indult a Kolostor utcában, a teljes felújítás várhatóan 2018 őszére készül el.

A műemléki környezetben lévő belvárosi utcák térkövezése mellett felújítják az ivóvíz-, szennyvíz- és csapadékcsatorna-hálózatot, valamint a közvilágítást is, ez utóbbit LED-es lámpatestek, új kandeláberek beépítésével. A fontosabb Orsolya téri épületek, továbbá a Zichy-Mesko-palota és az evangélikus templom díszkivilágítást kap. A városban zárdát, templomot és iskolát alapító orsolyita apácákról elnevezett téren helyrehozzák a Mária-kutat. A Kolostor utcában növelik a zöldfelületet, a fák köré kőpadokat tesznek, és elhelyeznek egy ivókutat is.

A beruházást – amely tucatnyi utcát, teret, illetve több ingatlant érint – a Swietelsky Magyarország Kft. végzi el.

Forrás: MTI