A választás időpontja: 2018. április 8.

Választás 2018 – Az országgyűlési képviselők 2018. évi általános választása időpontjának kitűzéséről

Áder János Magyarország köztársasági elnökének közleménye az országgyűlési képviselők választása időpontjának kitűzéséről:

“1990-ben az első szabad országgyűlési választásokon kinyilvánított népakarat április 8-án vált véglegessé. Az azóta eltelt időszakban fiataljaink újabb és újabb nemzedékei váltak értékes és nélkülözhetetlen részévé politikai nemzetünknek. Magyarország választójoggal rendelkező polgárai az akkori sorsdöntő tavasz óta immár nyolcadik alkalommal dönthetnek arról, hogy kikre bízzák az ország ügyeinek intézését.

Az 1990-es polgári demokratikus átmenet lehetővé tette az európai alkotmányos hagyományokból építkező szabad és független Magyarország megszületését. 1990 óta a választás időpontjának kitűzése a köztársasági elnök alkotmányos joga és kötelessége.

Hazánk ötödik köztársasági elnökeként, élve az Alaptörvényben rám ruházott felelősséggel – külön köszöntve az először szavazó fiatalok százezreit, és tisztelegve az első szabad választások emléke előtt -, a 2018-as általános országgyűlési választásokat április 8-ára írom ki.”

Forrás: MTI

Online SZJÁ-zhatunk

Hétfőtől már elérhető az e-szja számos szolgáltatása

Idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal  külön kérés nélkül már az őstermelőknek, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek és a korábbi években munkáltatói adómegállapítást választóknak is elkészíti az szja-bevallás tervezetét, hétfőtől már az e-szja webes kitöltő felülete is elérhető a NAV honlapjáról – tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

 Az egyéni vállalkozóknak is segít az adóhivatal, az e-szja webes kitöltő felületének használatával (www.nav.gov.hu/szja/szja) az egyéni vállalkozók gyorsabban és egyszerűbben tölthetik ki szja-bevallásukat – ismertette. Megjegyezte azt is, január 8-tól  már bárki beküldheti elektronikusan az szja 1+1 százalékos nyilatkozatát.  Az államtitkár elmondta, hogy a NAV a változásokról, a teendőkről és a fontos határidőkről januárban valamennyi magánszemélynek tájékoztató levelet küld. Akiknek van ügyfélkapus regisztrációja, azoknak az értesítési tárhelyükre, míg az ügyfélkapuval nem rendelkezőknek a posta kézbesíti – január 31-ig – a személyre szabott értesítő levelet.

Az ügyfélkapus regisztrációval rendelkezők a tervezetet március 15-étől megnézhetik, jóváhagyhatják és akár módosíthatják is a webes felületen. Ügyfélkapu-regisztráció hiányában március 19-éig SMS-ben, a hivatal honlapjáról elérhető űrlapon, formanyomtatványon, levélben, személyesen az ügyfélszolgálatokon, valamint a NAV Infóvonalon a 1819-es telefonszámon is kérhető a tervezet postázása.

Azok, akik továbbra is a “régi” ÁNYK programmal szeretnék elkészíteni szja-bevallásukat, ugyancsak január 8-ától tölthetik azt le a NAV honlapjáról. A “hagyományos” papíralapú bevallási nyomtatvány az ügyfélszolgálatokon beszerezhető – jegyezte meg. Az egyéni vállalkozók szja-bevallásának benyújtási határideje február 26. Az egyéni vállalkozói tevékenységet nem végző magánszemélyeknek – a mezőgazdasági őstermelők és az áfa fizetésére kötelezettek is –  a bevallást május 22-éig kell benyújtaniuk.

Forrás: MTI

Csapdahelyzetben az építtetés és építővállalkozás – látszik-e kiút?

A 2008 őszén kitört pénzpiaci világválság, amely csak a reál-recesszió előtti, első fázisát jelentette a világgazdasági válságnak – hazánk esetében egy amúgy is keresztül-kasul eladósodott ország elferdült struktúrájú gazdaságát érte el. A válságkövetkezmények ezért itthon tartósabbak, mint mondjuk Ausztriában. Alakváltozásokon át maradnak fenn, vagyis az eredeti problémát esetleg már nem ismerjük fel bizonyos mai gondok formáján, noha utóbbiak legalább felerészt abból származnak – az építőiparban is.

A 2008 előtti hazai építőipar körülbelül 80 000 foglalkoztatottja egyszer csak nem kellett az őket addigi foglalkoztatóknak. A beruházási volumen meredek lehanyatlása után a völgy-időszak fél évtizednyi tartamú lett: 2013 folyamán indult csak el az emelkedés. Újabban már egyenesen építtetési fellendülésről beszélhetünk – és éppen ez a kedvező fejlemény hozta felszínre, mint égető gondot, az iparág recesszió-kori veszteségeit. A szűkölködés időszakában a képzettséghiányosak közül is ezer és ezer foglalkoztatott hagyta el a szakágat, mások, képzettebbek – kb. 25 000-en – a szakmában maradtak ugyan, de külföldre vándoroltak, megint másoknak, akik kiöregedtek, nem került a helyükbe ugyanannyi jó készségű fiatal. A szakmailag elfogadható itthoni munkaerő igen kevés a mai és a kilátásban lévő feladatmennyiséghez. Az országos szakemberhiány miatt az építkezések versengve egymás elől próbálják elszerezni a kétkezieket, még a szaktudatlan munkavállalókat is, és ha sikerül negyedévnyi küzdelmes várakozás után munkásokat hozni egy adott telekre, ettől még a munka hamarosan elakadhat, mert a bevont alkalmazottaknak „más dolguk akadt”, amit talán szintúgy elégtelenül, vagy félresikerülten végeznek el.

Ennek az áldatlan helyzetnek a megváltoztatása nem egyetlen tényező feljavításán múlik, és egyik tényező sem hozható rendbe egyhamar. Ezért azzal lehet számolni, hogy az előttünk álló tíz-tízegynéhány évben a vállalkozóknak és megrendelőknek továbbra is nehéz dolga lesz építéseikkel, nagyjából a mai okokból, úgyhogy szükségük lesz leleményekre, és gyakorlottságra a pótmegoldásokban. A normalizációs célt mégsem szabad feledni, és a részletező diagnózist sürgős elkészíteni, mert ha a célravezető folyamatok még kezdetüket sem veszik a közeljövőben, akkor húsz év lesz abból a tízből.  Az egyik alaptényező a bérezés. A munkaerőhiány mai béremelő hatása nem azért nem elégséges mértékű a külföldről történő munkaerő-visszavonzáshoz, mintha a keresetszint-emelkedés ne volna jelentős százalék-átlagú, hanem azért nem, mert túl mélyről indult.  A 2000-es évek közepén az építőipari szakmunkások erős fizikai igénybevétel mellett némileg az átlagbér háromnegyede alatt kerestek, foglalkozásuk tehát eleve nem tehetett szert valami nagy pályaválasztói népszerűségre.  A bérkérdés és a másik alapkérdés, a képzésben résztvevők létszámáé, természetesen összefügg, és a beiskolázási létszám, illetve egyáltalán, a jelentkezéseké, máig alacsonyabb a szükségesnél.

A mai oktatási számok pedig ugyanannyira, vagy még inkább szólnak a 2020-as évekről, mint a jelenről. De alaptényező a szakoktatás színvonala is –  persze ennek is van összefüggése azzal, hogy felszállóágba jut-e valamely szakág (amely szituáció a magyar építőipar esetében felemás, nem egyértelmű). Az OKJ-s tanfolyamokon általában felszerelés-hiányok mutatkoznak: vagy nincsenek kéznél a gyakorlattal ismerkedéshez kellő instrumentumok, vagy ó avítt típusúak, meghaladott módszerek ismertetésére valók. Maga a tanrend is már alapos helyrerázásra szorul: lassan elterpeszkedett benne a különböző elméleti tantárgyak szegmentuma, így a közvetlenebb tantárgyakat, például a statikát csak „lezavarva”, gyorsmenetben tanulják a fiatalok és a műszereknél sem időznek az érdemi megértés percéig. Igaz, a komoly képzettség, mondjuk a kőműves-szakmában, sokkal jobb tanmenettel sem szerezhető meg: ahhoz a jó előképzést többéves munkagyakorlat kell kövesse, az alkalmazó cég képző hajlamú támogató figyelme mellett. A jelen itthoni vállalkozói azonban többnyire nem tanúsítanak ilyen hajlandóságot, egyrészt mert az előképzési hiányokat is pótolniuk kellene, túl mélyről kellene felhúzni a betanítandót, másrészt, mert nem tudnának nettó 300 000 Ft havibért fizetni a kitanítottaknak, akik így hamarosan külföldön hasznosítanák a szerzett tudást. A kör ezzel bezárul.

A házfelújítások, építések privát megrendelőinek jelen körülmények közt tanácsos kiokosodni saját megrendeléseik részletes tartalmát illetően, hogy szinte művezetőként, szakellenőrként kísérhessék a munkálatokat. Vagy pedig – generálkivitelezői megállapodást kötni, az viszont eleve hosszas várakozást és dupla költséget jelent. Viszont egyre többen választják már azt a kitörési útvonalat, amelyet a könnyűszerkezetes ház építtetése melletti döntés nyit meg. Áttekinthető, jól lekövethető sztenderd technológia, korszerű házegészségi szempontok, mindezekben begyakorlott teamek, gyors elkészülés, alacsony fenntartási költség, az építési összköltséget leszorító, napjainkban folyamatba lépő jogi megoldások – mindaz, amit az Aido is ajánl.

Infó tovább: Aido könnyűszerkezetes házak

Rendkívüli nyitvatartás a NAV-nál az szja-bevallás miatt

Keddtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatai rendkívüli, hosszabbított nyitvatartással várják ügyfeleiket. A személyijövedelemadó (szja)-bevallás közelgő határideje miatt a személyes ügyintézés mellett az adóhivatal még hétvégén is telefonos segítséget nyújt – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

Tállai András közölte: a NAV ügyfélszolgálatait az első negyedévben 800 ezren keresték fel. A napi átlagban 12-13 ezres ügyfélforgalom a bevallási határidő közeledtével megduplázódik. A rendkívüli nyitvatartás célja, hogy a felmerülő kérdésekre, a lehető legrövidebb időn mindenki választ kaphasson – emelte ki az államtitkár. Keddtől a NAV központi ügyfélszolgálatai hétköznaponként reggel fél kilenctől este hatig tartanak nyitva – a következő két péntek kivételével, amikor 11.30-ig várják az ügyfeleket. A NAV vezetőjének tájékoztatása szerint az év első három hónapjában mintegy 270 ezer hívás érkezett. Márciusban az előző év azonos időszakához képest 40 százalékkal nőtt a telefonon segítséget kérők száma. Tekintettel arra, hogy a telefonos tájékoztatás biztosítja a legkényelmesebb és leggyorsabb segítséget a bevallási tervezet átnézésekor és esetleges kiegészítésekor, Tállai András arra kérte a NAV munkatársait, hogy hétvégén is álljanak rendelkezésre, segítsenek, és válaszoljanak a telefonon beérkező kérdésekre – tudatták.

Az úgynevezett Általános Tájékoztató Rendszer – amely a 06-40/42-42-42-es telefonszámon érhető el – munkatársai május 2-től május 22-ig munkanapokon 8:30-tól 18:00 óráig, hétvégenként 8:30-tól 13:30-ig fogadják a személyi jövedelemadózással kapcsolatos kérdéseket. Mintegy 3,8 millió magánszemélynek készített bevallási tervezetet az adóhivatal, amely a legegyszerűbben ügyfélkapun keresztül érhető el. Az ügyfélszolgálatra betérőknek ezért érdemes megfontolniuk az ügyfélkapunyitást, mivel a regisztráció mindössze néhány percig tart – javasolta Tállai András.

Ismertetése szerint csak idén februárban és márciusban több mint 150 ezren nyitottak ügyfélkaput, így már 2,7 millióan érhetik el egyetlen kattintással az e-szja teljes szolgáltatását. Ügyfélkapuval szükség esetén egyszerűen módosítható, kiegészíthető a NAV által készített szja-bevallási tervezet, illetve az szja 1+1 százalékának felajánlásáról is néhány kattintással lehet rendelkezni. Szja-bevallással kapcsolatos ügyintézésre, általános tájékoztatásra, ügyfélkapunyitásra időpontot is lehet foglalni a NAV központi ügyfélszolgálataira az interneten, ez lehetőséget ad arra, hogy az ügyfelek sorban állás nélkül intézzék adóügyeiket – közölte az államtitkár.

Forrás: MTI

Ma van a tánc világnapja

A táncművészet legnagyobb ünnepén a Góbi Rita Társulat délelőtt tízperces táncakcióra készül a Margit híd déli járdáján, este pedig díjátadóval egybekötött nagyszabású gálaestet rendez a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége a budapesti Müpában.

A világnapot 1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre (1727-1810) születésnapján, április 29-én tartják. A Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége már hosszú évek óta gálaestet rendez a táncművészet legnagyobb ünnepén. A gála keretében adják át a szövetség szakmai elismeréseit, valamint az Imre Zoltán-díjat, az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány díjait, és a Fülöp Viktor ösztöndíjakat – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. A műsorban közreműködik a Bozsik Yvette Társulat, a Győri Balett, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Magyar Táncművészeti Egyetem, Maurer Milán, a Pécsi Balett, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium, valamint Pirók Zsófia. A gálát Velekei László, Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, a Győri Balett művészeti vezetője rendezi.

A tánc világnapja jegyében délelőtt tíz órakor tízperces táncakcióra készül a Góbi Rita Társulat és a Nemzeti Táncszínház a Margit híd déli járdáján. A Pas-De-Bridge -Táncolj hídon! elnevezésű látványos villámcsődületben a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola, a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola, valamint a Bailart TáncStúdió diákjai vesznek részt, akik tavalyi flashmobjukkal arra hívták fel a figyelmet, hogy a kortárs tánc nem csak egy művészi önkifejezési eszköz, hanem egy olyan testmozgásforma, amely nemtől és kortól függetlenül formában tart, és a közérzetre is jó hatást gyakorol. Az idei világnap nemzetközi üzenetét rendhagyó módon a közelmúltban elhunyt Trisha Brown közeli munkatársa, Susan Rosenberg állította össze a koreográfus írásaiból. “A tánc kiszélesíti az egyetemes kommunikáció nyelvét, életre hívva az örömöt, a szépséget és az emberi tudás fejlődését. A tánc újra és újra maga a kreativitás. a gondolkodás, a létrehozás, megvalósítás és a kivitelezés kreativitása” – olvasható a néhai művész üzenetének hivatalos magyar fordításában, amelyet az ITI Magyar Központja juttatott el az MTI-hez.

A világnap magyarországi üzenetében Szögi Csaba Harangozó Gyula- és Imre Zoltán-díjas táncművész, koreográfus, táncpedagógus, a Közép-Európa Táncszínház igazgatója úgy fogalmazott: “a tánc energiát termel, áraszt és közvetít, önismeretre tanít, önfegyelemre nevel, egymásra figyelést és toleranciát igényel, csapatszellemet ad és közösséget teremt, megteremti a test és a lélek harmóniáját, egyszerre kapcsol össze másokkal és önmagunkkal, és mivel a szavak előtti világban született, a táncolók megértik egymást, bármilyen nyelven is beszélnek. A közös tánclépések az emberiség első kulturális lépéseinek lenyomatai”.

Forrás: MTI

Virágvasárnappal kezdődik a Nagyhét

Virágvasárnappal megkezdődik ma a nagyhét, amely a legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. A keresztények ezen az ünnepen emlékeznek Jézus bevonulására Jeruzsálembe – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az ünnep alkalmából az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét délelőtt fél 11-kor – tudatta Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense. A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik, ahol a hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek hódoltak Krisztus előtt.

A virágvasárnapi szertartás része a hívek által hozott barkaágak megáldása.

Ez a vasárnap “az Úr szenvedésének vasárnapja” néven ismert a liturgiában, és a szertartás során elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió. A katolikus egyház ezzel fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, “megvalósítva a megváltást, amely az emberek számára az örök életet hozta el” – olvasható az MKPK közleményében.

Forrás: MTI

Zenés évadot hirdetett a Soproni Petőfi Színház

Zenés évadot hirdetett a 2017-2018-as színházi évadra a Soproni Petőfi Színház. Tizennégy darabot mutatnak be, tíz nagyszínházi és négy kamaraszínházi előadást – mondta a teátrum igazgató-főrendezője pénteken sajtótájékoztatón Sopronban. Pataki András kiemelte: a zenés évaddal nem kizárólag szórakoztatni szeretnének, mert a korábban meghirdetett közszolgálatiságot, miszerint minden korosztálynak minden műfajban kínáljanak előadást, továbbra is megtartják.

Közös darabokat játszanak majd a Pesti Magyar Színházzal, a Komáromi Jókai Színházzal, a felvidéki Zentai Magyar Kamaraszínházzal, a Nemzeti Színházzal, az erdélyi Mikházi Széllyes Sándor Csűrszínházzal, a balatonfüredi Kisfaludy Színházzal és a Forrás Színházzal.

A nagyszínházi bemutatók közül elsőként Eisemann Mihály, Zágon István és Nóti Károly Hyppolit, a lakáj című zenés vígjátékát játszák október 7-én, Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész rendezésében és Reviczki Gábor főszereplésével. Moliére Fösvény című darabja nyomán mutatják majd be a Zsugori című zenés komédiát, amelynek zenéjét Szarka Gyula szerezte. A darabot felvidék-szerte is játsszák majd. Schiller Ármány és szerelem című darabját rockzenés játékkal mutatják be, melynek dalszövegírója Demjén Ferenc, zeneszerzője Papp Gyula. A zenés betétek közti szöveget Sárdy Barbara írta. Feke Pál és Serbán Attila főszereplésével és rendezésében mutatják be a The Blues Brothers című musicalshow-t két részben. A középiskolások John Osborne Dühöngő ifjúság című színpadi játékát nézhetik meg Kéri Kitti rendezésében és Eperjes Károly főszereplésével. A felső tagozatosok Petőfi Sándor János vitéz című táncjátékát láthatják Novák Ferenc Kossuth- és Erkel-díjas, a nemzet művésze rendezésében, valamint Henning Mankell és Németh Ervin Csillagkutya című darabját a színházi nevelési program részeként. Az alsó tagozatosoknak Michael Ende A pokoli puncspancs és Fazekas Mihály Lúdas Matyi című zenés mesejátékokat játsszák. Műsoron marad az idei évadban bemutatott Diótörő című táncjáték a Sopron Balett előadásában, Pataki András rendezésében William Shakerpeare Machbet című tragédiája és Frederick Loewe és Alan Jay Lerner My Fair Lady című musicalje Radó Denise rendezésében.

A Liszt-központban mutatják be Henrik Ibsen Ha mi holtan feltámadunk című drámáját Pataki András rendezésében és Szilágyi Tibor főszereplésével. Az 1899-ben írt művet jövő ősszel a Nemzeti Színházban is játsszák. Szintén a Liszt-központban mutatják be a középiskolásoknak Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című színjátékát Perényi Balázs rendezésében. A felső tagozatosok Arany János Buda halála című színpadi játékát, az óvodások pedig Gál Tamás rendezésében Azördögbe!!! című zenés magyar népmesét tekinthetik meg. Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője elmondta, hogy a nagyszínházban Táncrapszódia címmel három táncjátékot mutatnak be, amelynek különlegessége, hogy két felvonásban táncolják el a művészek a három táncjátékot: a Labirintust, amelyet Demcsák Ottó koreografál, a Lángoló Szívet, amelyet Alekszej Batrakov, az oroszországi Saransk City Ballet igazgató-koreográfusa rendez és a Mozart-szeletet, amelyet Rovó Péter koreografál.

A bérletek árusítását májusban kezdik, s összesen 41 bérletsorozatot indítanak.

Forrás: MTI

Élménytúrák várják a közönséget több mint ötven, határ menti helyszínen a hétvégén

A magyar-osztrák határ mentén, ötvenkét helyszínen lesznek a természetet felfedező túrák, illetve kerékpáros és evezős programok a hétvégén. A háromnapos rendezvény egy idén indult uniós projekt, a Pananet+ része – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Három magyarországi és három ausztriai partnere van a Pananet+ projektnek. A magyar oldalt a Fertő-Hanság Nemzeti Park, az Őrségi Nemzeti Park, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága képviseli, míg osztrák részről a Neusiedler See-Seewinkel Nemzeti Park, a burgenlandi natúrpakokat összefogó szervezet és a tartományi turisztikai hivatal vesz részt. A Pananet+ nyitórendezvénye még januárban volt, soron következő eseménye pedig hétvégén lesz. Péntektől vasárnapig rendezik meg a Pannon Természeti Napokat, amelynek Ausztriában már hagyománya van, míg határon átnyúló elemekkel most először fog kiegészülni. A szervezők elmondása szerint a háromnapos rendezvény célja, hogy a Nyugat-Pannónia térség változatos és sokféle természeti értékét bemutassák. Az 52 helyszín egyharmada magyarországi területen lesz, ennek többsége pedig Győr-Moson-Sopron megyében.

A Pannon Természeti Napok programjain való részvétel regisztrációhoz kötött. Lehet például túzokdürgésre jelentkezni a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban, kenutúrázni a Szigetközben, gyalogolni a Soproni-hegységben vagy magnóliatúrára menni a Kámoni Arborétumba, tavaszi sétát tenni a Mura folyónál és árterénél. Ausztriai indulással az egykori Vasfüggöny mentén a csempészek útjára lehet lépni, családi szafarit is szerveznek a gyerekek aktív közreműködésével és lesz denevértúra is. A programokon többnyire kétnyelvű tájékoztatást kapnak majd az érdeklődők, akik előzetesen a burgenland.info internetes oldalon tájékozódhatnak, magyarul is. A Pananet+ 2020-ig tart, keretösszege pedig csaknem 3 millió euró. Az élménynapokon túl többek között akadálymentes élménytúrák szervezése, az ehhez szükséges eszközök vásárlása, és a túravezetők speciális képzése szerepel a projekt elemei között.

Forrás: MTI

 

Jövő tavaszra készül el a Győrt keletről elkerülő út

Jövő tavaszra készül el a Győrt keletről elkerülő 813-as út harmadik, 5,2 kilométeres befejező szakasza, 14,85 milliárd forint hazai forrásból. Az összesen 13,4 kilométer hosszú elkerülő akkorra köti össze az M1-es autópályát a 14-es úttal – tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) csütörtökön az MTI-t. A befejező szakasz munkálatai már elkezdődtek, jelenleg a humuszolás, a töltésalapozás és -építés van folyamatban. A szakaszon egy közel négyszáz méter hosszú hidat is építenek a Mosoni-Duna felett, ahol kerékpárutat is kialakítanak. A Bácsai csatorna feletti hídnál pedig jelenleg a pályalemezt alakítják ki.

Az út első, M1-es autópálya és Vonal út közötti szakasza 2015 szeptemberére készült el. A második szakaszt, amely a Vonal úttól az 1-es útig tart, tavaly december óta lehet használni.  A közlemény idézi Simon Róbert Balázs megyei fejlesztési biztost, aki szerint az elmúlt két évtized legjelentősebb állami közútberuházása fejeződik be egy év múlva. Az úttal a várost megkerülve lehet Szlovákiába jutni, amely a megyeszékhelyen keresztülhaladó teherforgalmat jelentősen csökkenti majd, emellett csökken a zaj- és a légszennyezés is.

A kivitelező az SHS Konzorcium, amelyet a Strabag Általános Építő Kft., a Hódút Kft. és a Starbag AG alkot.

Forrás: MTI

A hétvégén indul a viharjelzés

Szombaton 0 órától  működik a viharjelző rendszer a Balatonnál, a Velencei-, a Fertő- és a Tisza-tónál – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken közleményben az MTI-t. A viharjelző állomások, illetve az általuk leadott jelzések hagyományosan április elejétől szeptember végéig teszik biztonságosabbá százezrek nyaralását – közölte az OKF.

A tájékoztatás szerint, a nagy tavaknál működő viharjelzőrendszer két veszélyjelző fokozatban működhet, a rendszer minden esetben a kedvezőtlen időjárási körülményeket megelőzően élesedik.

Ha egy órán belül a szél eléri a 40 kilométer/órás sebességet, automatikusan életbe lép az elsőfokú viharjelzés. Ilyenkor percenként 45, sárga fényű felvillanás jelzi a vízben és vízparton tartózkodóknak a veszélyt. Elsőfokú jelzés esetén úszni, csónakázni, vagy a vízen bármilyen más sporteszközzel tartózkodni csak a parttól számított 500 méteren belül szabad.

Ugyanakkor, ha 60 kilométer/órás, vagy annál erősebb szél várható, másodfokú viharjelzés lép életbe. Ebben az esetben a viharjelzőlámpák percenként 90-szer villannak fel. Ilyenkor tilos úszni, fürdőzni, továbbá tilos csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni – magyarázza a katasztrófavédelem.

Felhívják a figyelmet arra, hogy az érdeklődők bármikor tájékozódhatnak a viharjelzőrendszer állomásainak működéséről, az aktuális riasztási fokozatókról a katasztrófavédelem weboldalán. Azt ajánlják mindenkinek, hogy a szabadidős programok tervezésénél  vegyék figyelembe a viharjelzőrendszer figyelmeztetését, baj esetén pedig hívják a 112-es segélyhívó számot! – tartalmazza az OKF közleménye.

Forrás: MTI