Befejeződött a Széchenyi-könyvtártöredék feldolgozása

Befejeződött a soproni városi könyvtárban őrzött Széchenyi-könyvtártöredék feldolgozása. Több mint kétszáz kötetet néztek át és katalogizáltak, amelyből mintegy százharmincban megtalálható Széchenyi István aláírása vagy bélyegzője. A köteteket már a látogatók is kézbe vehetik.  Horváth Csaba, a Széchenyi István Városi Könyvtár igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a Széchenyi-könyvtártöredék feldolgozását az év elején kezdték el.  A kutatást végző könyvtáros, Robotka Csabáné hozzátette, hogy a művek jelentős része 1851 előtt jelent meg, és vannak köztük többkötetes munkák is. Katalogizálásukhoz egy 1941-es címjegyzéket vettek alapul, amely 226 műről – több mint kétszáznyolcvan kötetről – állította, hogy bizonyíthatóan Széchenyi István könyvtárából származott, ezen belül is közel száz műről – 120 kötetről -, hogy tartalmazta Széchenyi István aláírását vagy bélyegzőjét.

Horváth Csaba megjegyezte, hogy azok a könyvek voltak bizonyítottan a gróf tulajdonában, amelyekben szerepel a bélyegzője vagy az aláírása, a megjegyzése vagy a véleménye, esetleg a széljegyzete, illetve amelyet neki ajánlottak és dedikáltak. Robotka Csabáné szerint a mostani feldolgozás nyomán az derült ki, hogy nyolcvankét mű – 129 kötet – viseli Széchenyi István aláírását vagy bélyegzőjét. Széchenyinek többféle bélyegzője fellelhető a kötetekben, és aláírásánál is van, ahol a teljes neve  szerepel, de van ahol csak annyi, hogy “Széchenyi Ist.”.  A megjegyzéssel ellátott könyvek közül van, amelyikbe azt írta: “olvastam”, “gelesen”, de van, amelyet véleményezett is, ráírta például, hogy “miserabel”, azaz nyomorúságos, szánalmas, haszontalan – mutatott rá a szakember, hozzátéve, hogy nem szöveges megjegyzések, például kérdőjel vagy kettős kereszt is megtalálható a művekben.

Főleg magyar, német és francia nyelvű munkákból áll a gyűjtemény, amelynek részét képezi egy kézirat is. Ennek szerzője, Bebesy Ferenc főhadnagy művét Széchenyinek dedikálta, és javaslatot tett egy katonai nevelőintézet alapítására – részletezte Robotka Csabáné.

A könyvtár vezetője az MTI-nek felidézte, hogy a töredék soproni története a 19. századra nyúlik vissza. 1877-ben alakult meg a soproni Irodalmi és Művészeti Kör, amely felhívást tett közzé, hogy adományokat vár egy könyvtár megalapításához.  A felhívásra Széchenyi István elsőszülött fia, Széchenyi Béla először 1744, majd később 850 könyvet ajándékozott az egyesületnek. A városi közkönyvtárnak 1927-ben adták át a köteteket, azonban 1941-ben mindebből már csak mintegy 300-at tudtak azonosítani.

A  gyűjtemény zsugorodásához az is hozzájárult, hogy padláson, pincében egyaránt tárolták az értékes dokumentumokat – mondta Horváth Csaba, hangsúlyozva, hogy a városi könyvtár fennállása óta a szakemberek mindig foglalkoztak a Széchenyi-töredékkel, például restaurálták a kötetek egy részét, részletes cédulakatalógus és számos műről ismertető is készült. Most azonban, Széchenyi István születésének 225. évfordulójára, elkészült a művek feldolgozása, és a Széchenyi-töredék külön helyet kapott a helytörténeti gyűjteményben, ahol bárki kézbe veheti.  Az igazgató hozzátette, hogy a kutató munkát tovább folytatják, hiszen kerülhetnek elő a gyűjteményhez tartozó újabb könyvek, például a helyi múzeumból. Az idén feldolgozott Széchenyi-könyvtártöredék anyagából a közeljövőben kiállítást is szerveznek.

Forrás: MTI

Fekete péntek a kereskedelemben

Egyre korábban kezdik az akciókat a boltok, így a fekete péntek (Black Friday) veszít jelentőségéből az Egyesült Államokban, míg Magyarországon akár duplájára is emelkedhet az online áruházak forgalma ezen a napon. Pénteken tartják a nemzetközi Ne vásárolj semmit! napot is.

Fekete péntek
Egy vásárló távozik a fekete péntek (Black Friday) napján az egyik elektronikai áruházból Nyíregyházán 2016. november 25-én. A fekete péntek (Black Friday) csaknem ötven éve a hálaadást követő péntek – idén november 25-e – elnevezése az Amerikai Egyesült Államokban; ez a nap hagyományosan a karácsonyi bevásárlási szezon kezdete, amikor rendkívüli kedvezményekkel várják a vásárlókat a kereskedők. Egyre több üzlet csatlakozott Magyarországon is a fekete péntekhez. MTI Fotó: Balázs Attila

A Black Friday csaknem ötven éve a hálaadást követő péntek – idén november 25-e – elnevezése az Amerikai Egyesült Államokban. Bár nem hivatalos ünnep, sok államban, például Kaliforniában, Floridában és Texasban szabadságot kapnak a közalkalmazottak. Mivel a hálaadás mindig csütörtökre esik, a kiskereskedelemben dolgozókon kívül sokan élvezhetik a négynapos hétvégét. Az Egyesült Államokban a hálaadást követő nap 1932 óta számít a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetének, amikor hosszú nyitva tartással és rendkívüli kedvezményekkel várják a vásárlókat a kereskedők.  A Black Friday elnevezés az egyik magyarázat szerint az 1960-as évekből származik. A fekete jelző arra utal, hogy az üzletek eredménye az év végi vásárlási láz nyomán a kézzel írott könyvelésben a pirossal jelzett veszteségből a feketével írt nyereségbe fordul át. A kiskereskedők számára kulcsfontosságú az év végi, november-decemberi vásárlási szezon, ekkor bonyolítják le éves forgalmuk mintegy 40 százalékát.

Egy haláleset is összefüggésbe hozható az Egyesült Államokban a Black Friday-jel. 2008-ban a New York állambeli Valley Streamben 2000 ember várakozott hajnali 5 órakor a helyi Wal-Mart áruház előtt órák óta, majd amikor végre kinyitották az üzletet, az irányíthatatlan tömeg kitörte és rányomta az ajtót az egyik eladóra, akit helyben halálra tapostak.

A Black Friday azonban egyre inkább veszít jelentőségéből, és már kevésbé számít a karácsonyi bevásárlási időszak kezdetének. Az amerikai áruházláncok már a hálaadás előtt elkezdik az akcióikat, és egyre többen vásárolnak online, így tavaly 6 százalékkal csökkent a hálaadási hétvégén az üzletekben vásárlók száma az Egyesült Államokban. A Reuters hírügynökség az amerikai kiskereskedelmi szövetség adataira hivatkozva írja, hogy tavaly csaknem harmadával, 102 millióra csökkent a hálaadási hétvégén vásárlók száma az Egyesült Államokban a 2012-es 147 millióról.

A Reuters és az Ipsos 1639 felnőtt körében végzett online közvéleménykutatása szerint 63 százalékuk nem tervezi, hogy vásárolna az idei Black Friday alkalmával, míg 32 százalékuk a karácsonyi vásárlás felét szeretné elvégezni ekkor. Magyarországon szinte minden nagyobb üzletlánc megszervezi a saját akciós napját november közepe és vége tájékán, de rengeteg kisebb online és hagyományos üzlet is készül akciókkal. A CIB Bank várakozásai szerint idén akár duplájára is emelkedhet az online áruházak forgalma pénteken. A bank saját, tavalyi statisztikái alapján a fekete pénteken csaknem közel 81 millió forintra ugrott a napi online kereskedelemi forgalom az átlagosnak számító 46,4 millió forintról. A 2015-ben elért napi 6500 tranzakcióval szemben a Black Friday 10,9 ezret generált a CIB Banknál, az átlagos kosárérték pedig tavaly meghaladta a 7400 forintot – írták.

A Millward Brown piackutató idei reprezentatív felmérései szerint a magyar vásárlók kifejezetten akcióvadászok, még ha megengedhetik maguknak a drágábbat, akkor is inkább akciós termékeket vesznek; 72 százalékuk már hallott a Black Friday-ről. A Media Markt és az NRC Marketingkutató felmérése szerint az idén a tavalyinál többen tervezik az akciós vásárlást, átlagosan 27 ezer forintot szánnak erre. A kutatás szerint a vásárlók még kevésbé az ünnepekre készülnek, a vásárlást tervezők 56 százaléka magának szeretne egy-egy műszaki cikket, 53 százalékuk 20 000 forint alatti vásárlást tart elképzelhetőnek.

Minden évben november utolsó péntekjén tartják a nemzetközi Ne vásárolj semmit! napot. Az először 1992-ben, Kanadában meghirdetett esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a fogyasztói társadalom problémáira, arra kérik az embereket, hogy ezen a napon egyáltalán ne vásároljanak.

Forrás: MTI

 

Advent – Hétvégén kezdődik az adventi vásár és programsorozat Sopronban

Hétvégén kezdődik Sopronban az adventi vásár és programsorozat. A város fenyőfáját már felállították, a 12 méteres ezüstfenyőt a napokban díszítik fel.

Újdonság idén, hogy a pavilonok új helyre, a Fő térről a Várkerületre kerülnek, hogy a helyi vállalkozók, üzletek is bekapcsolódhassanak az adventi forgatagba – tájékoztatta a szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. kedden az MTI-t.

A színpadot szintén itt állítják fel. Péntektől a népzenétől kezdve a fúvósokon, a gitár- és dzsesszzenén át szinten minden műfaj helyi képviselője fellép az advent idején. Lesz színházi produkció is, a Soproni Petőfi Színház művészei például musical- és operett-részleteket adnak elő december 10-én. Aznap este Charlie is koncertet ad.

Hagyomány már, hogy ebben az időszakban rövid műsort állítanak össze a helyi iskolák és óvodák. Ezúttal tizenegy iskola és kilenc óvoda vállalkozott erre. A gyerekeket bábszínház, mesekuckó, diafilmvetítés és kézműves foglalkozások is várják még az ünnepi időszakban.

Szintén hagyomány, hogy advent négy vasárnapján este közös gyertyagyújtásra várnak mindenkit, és ilyenkor a városvezetés, valamint a történelmi egyházak képviselői mondanak ünnepi gondolatokat.

A betlehemben élő állatok lesznek, a megyeháza homlokzatára pedig felszerelik az adventi naptárt, amelynek huszonnégy ablakát soproni gyerekek rajzai díszítik, ezeket pályázat nyomán választották ki.

Mintegy 40 pavilon kézműves és gasztronómiai kínálatából lehet majd válogatni a soproni adventi vásárban. Találkozhat a közönség a Civil Házzal is, amely öt egyesület összefogásával adománygyűjtést végez. Felajánlásokat várnak majd, amiért cserébe kézi készítésű karácsonyfa-díszeket, lakberendezési tárgyakat, szappanokat vagy éppen mézeskalácsot ajándékoznak. Két évvel ezelőtt is volt már hasonló kezdeményezés, akkor mintegy hétszázezer forint jött össze, és a dévai árvák kapták az adományt. Ezúttal nemcsak őket, hanem a kárpátaljai és a soproni rászoruló családokat is támogatnák a bevételből. A vásár idején jótékonysági gyűjtést szervez még a Rotary és Lions Club is.

A Soproni Advent programjai december 23-ig tartanak.

Forrás: MTI

 

Nőtt a Győr-Moson-Sopron megyei cégek árbevétele tavaly

Nyolc és fél százalékkal, 5255,3 milliárd forintra nőtt tavaly 2014-hez képest a Győr-Moson-Sopron megyei cégek nettó árbevétele, amelynek több mint hetven százaléka a feldolgozóiparban, ezen belül járműgyártásban keletkezett – hangzott el a megye legnagyobb vállalkozásainak adatait tartalmazó TOP 100 kiadvány győri bemutatóján, hétfőn.

A nettó árbevétel 74,4 százalékát a kiadványban szereplő száz legnagyobb árbevételű megyei vállalkozás adja, amelyek nettó árbevétel összesen 3911,7 milliárd forint volt, 10,7 százalékkal magasabb a 2014. évihez képest.

Az értékesítés hetven százaléka, 3523 milliárd forint exportból származik, amely 2014-hez viszonyítva 10,2 százalékkal bővült. A belföldi értékesítés 5,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az értékesítés hetven százaléka, 3523 milliárd forint exportból származik, amely 2014-hez képest 10,2 százalékkal bővült. A belföldi értékesítés 5,2 százalékkal volt több tavaly, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatottak száma 1755 emberrel nőtt tavaly, összesen 111 ezer 200 ember dolgozott tavaly a megyében, amellyel az országos foglalkoztatottak öt százaléka. A száz legnagyobb adózó a megye összes munkavállalójának harmadát, összesen 40 ezer 184 embert alkalmazott, 2014-hez képest 4,4 százalékkal többet.

Horváth Szabolcs, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóság vezetője elmondta, hogy az idei év első három negyedévében az üzleti forgalom 1,4 százalékos visszaesést mutat az előző év azonos időszakához viszonyítva. A visszaesés az exportban figyelhető meg, három százalékos csökkenéssel, de ezt a belföldi értékesítés némileg kompenzálja.Az igazgató hozzáfűzte: a változást a járműipar trendjei befolyásolják, és ez egyértelműen mutatja, hogy az ágazat mennyire uralja a piacot.

Győr-Moson-Sopronban a 100-as listán tavalyhoz képest nem történt változás az első három helyen: az első továbbra is az Audi Hungaria Motor Kft., amely 2336,6 milliárdról 2610,7 milliárd forintra növelte árbevételét. A második az SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt., amely 16,2 milliárd forinttal, 120,3 milliárd forintra növelte árbevételét tavaly. A harmadik az E.ON Észak-Dunántúli Áramhálózati Zrt., amely 70,5 milliárd forint árbevételt ért el tavaly, 171 millió forinttal többet, mint 2014-ben.

A TOP 100 kiadványt a megyei napilapot kiadó Lapcom Kft. jelentette meg a NAV által közölt adatok alapján, a megyei kereskedelmi és iparkamarával együttműködve.

Forrás: MTI

 

Finom támogatás

Finom támogatás
Finom támogatás

Finom támogatás – ezzel a szlogennel saját márkás szaloncukrot dob a piacra a Magyar Vöröskereszt. Minden eladott 350 grammos doboz után 300 forintot kap a Magyar Vöröskereszt. A vöröskeresztes szaloncukrokat december hetedikétől a készlet erejéig kizárólag a Tesco Magyarország hipermarketekben lehet megvásárolni.

A forrásbővítés új formájával jelentkezett tavasszal a Magyar Vöröskereszt, amely a hazai karitatív szervezetek közül elsőként vágott bele kereskedelmi tevékenységbe, sajátmárkás termékek forgalmazásával. A vállalkozást azzal a céllal hívták életre, hogy az adományok mellett kalkulálható és szabadon felhasználható anyagi erőforráshoz jussanak, melyet a kevésbé támogatott tevékenységeikre fordíthatnak. Emellett az emberek figyelmét is szeretnék ráirányítani az adományozás új formájára, arra hogy a termékek közötti tudatos választásukkal segíthetik a legnagyobb hazai humanitárius szervezet munkáját.

Az új kereskedelmi modell felállításával népszerű és keresett termékek árusításába kezdett a Magyar Vöröskereszt. Tavasszal zseb- és fejlámpákat dobtak piacra gyártó, forgalmazó és kereskedelmi partnerekkel üzleti alapon együttműködve. A lámpákat a Media Marktban lehet megvásárolni az év végéig, hamarosan pedig országszerte közel 100 hazai villamossági és műszaki kiskereskedelmi üzlet is árusítani fogja azokat. A lámpák a harmadik hónaptól kezdve nyereséget termeltek, az eddig eladott 800 termék után többszázezer forinttal bővült a Magyar Vöröskereszt szabadon felhasználható anyagi erőforrása, amelyet a katasztrófavédelmi tevékenységük fejlesztésére fognak fordítani, amelyhez egyébként maguk a termékek is köthetőek.

A „látható támogatás” szlogennel és a Magyar Vöröskereszt logójával márkázott elemlámpák után az ünnepi szezonra tekintettel, szaloncukorral bővül a sajátmárkás termékek köre. A szlogen ezúttal „finom támogatásra” módosul.  A szaloncukrok zselés ízűek lesznek, különlegességük, hogy a Szerencsi Bonbon Kft. egyedi receptúrája szerint készülnek majd málnás, narancsos és citromos ízben, 70% kakaótartalmú étcsokoládéval bevonva. Minden eladott 350 grammos doboz után 300 forintot kap a Magyar Vöröskereszt. Az egyedi, még gyümölcsösebb ízű szaloncukrok klasszikus piros csomagolást kapnak, ami az ünnephez és a karitatív szervezet színvilágához egyaránt illeszkedik. A vöröskeresztes szaloncukrokat december hetedikétől a készlet erejéig kizárólag a Tesco hipermarketekben lehet megvásárolni.

Forrás: Vöröskereszt

Decemberig fizethetünk a régi 20.000 Ft-ossal

A Magyar Nemzeti Bank 2016. december 31-i határnappal bevonja a régi, 2015 előtt kibocsátott 20 000 forintos bankjegyeket, így azt követően azok a készpénzes vásárlások során már nem lesznek használhatóak. 2017. január 1-től kizárólag a 2015 decemberétől kibocsátott, megújított 20 000 forintos bankjegyek maradnak – törvényes fizetőeszközként – a készpénzforgalomban.

20000 Ft-os
20.000 Ft-os bankjegy, MNB

A 20 000 forintos bankjegyek cseréje – a körültekintő jegybanki előkészítésnek köszönhetően – kedvező ütemben, zökkenőmentesen halad, jelenleg e címlet forgalom-ban levő állományának már közel 75%-át a megújított bankjegyek teszik ki. Fontos azonban, hogy a régi 20 000 forintos bankjegyek a bevonási határnapot követően sem veszítik el értéküket. A hitelintézetek és a posta 2019. december 31-ig, a jegybank pedig a bevonástól számított húsz évig – 2036 decemberének végéig –díjmentesen váltja át törvényes fizetőeszközre a forgalomból bevont 20 000 forintos bankjegyeket.

Forrás: MNB